2024-02-14

Járvány: Olaszországban komoly intézkedések a dengue-láz behurcolása ellen

Az olasz egészségügyi minisztérium kiemelt ellenőrzést rendelt el a repülőtereken a dengue-láz terjedésében érintett országokból érkező személyek és áruk esetében – közölte a tárca. A minisztérium elrendelte az elsősorban Brazíliából és Argentínából, valamint más érintett országokból érkező repülőgépek alapos fertőtlenítését. A légikikötők figyelmeztetést kaptak arra, hogy készüljenek fel az esetleges rendkívüli egészségügyi helyzetekre. A római…
2024-02-05

A húszik megfenyegették Olaszországot, hogy célponttá válhatnak

Olaszországnak vigyáznia kell, ha megtámad bennünket, célponttá válik – üzente Mohamed Ali al-Húszi, a jemeni húszi lázadók egyik vezetője, aki a La Repubblica napilapban a nyugati szövetségesek vörös-tengeri missziójának lehetséges következményeiről beszélt. A jemeni húszi vezető felszólította Olaszországot, hogy maradjon semleges, ne vegyen részt a vörös-tengeri katonai beavatkozásban. Az Aspides (Pajzs) európai katonai misszió a tervek szerint…
2024-02-01

200 milliárd forintért árulják Berlusconi villáját, és van még más csodás ingatlan is

Ötszázmillió euróért árulják Silvio Berlusconi tavaly elhunyt volt olasz kormányfő híres szardíniai villáját, a Villa Certosát, ahol többek között egykor George W. Bush volt amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök is vakációzott. A vásárlás iránt érdeklődők előtt, szigorú előfoglalással nyitotta meg kapuit a Villa Certosa, amely a volt olasz politikus életének egyik ikonikus helyszíneként ismert. A tengerparti sziklákon kialakított épületegyüttes közel…
2024-01-26

30 éve körözték az olasz maffiavezért, de nem ismerték fel a közúti ellenőrzésen

A harminc évig körözött Matteo Messina Denarót, a Cosa Nostra szicíliai bűnszervezet vezetőjét 2017-ben egy közúti ellenőrzésen megállították, de az őt igazoló rendőrök nem ismerték fel – hozta nyilvánosságra Maurizio de Lucia államügyész, amikor a tavaly januárban elfogott “keresztapa” életének részleteiről beszélt. Matteo Messina Denaro 1993 óta vezette a legveszélyesebbnek tartott bűnözők olaszországi körözési listáit. Keresték őt az…