2022-06-09

Interaktív okostábla segíti a túrázókat az erdélyi Gyimesbükkön

Három nyelven (magyarul, románul és angolul) a helyi történelméről, fontos látnivalókról, emlékhelyekről és aktuális programokról nyújt információkat turistáknak és túrázóknak az erdélyi Gyimesbükkön elérhető okostábla – tájékoztatta a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI). A tájékoztatás szerint a Gyimesbükk kontumáci Nagyboldogasszony anyatemploma körüli emlékhelyen kihelyezett gazdag képi és szöveges információval ellátott interaktív tábla a 2021-ben…
2022-05-13

Különleges díszkandallók kerültek elő a Budavári Palota kutatásakor

Hetven év után találták meg a szakemberek a századfordulós Budavári Palota különleges kandallóinak maradványait, a most feltárt leletek az Andrássy- és Deák-előcsarnokokba készített kandallók elemeit is tartalmazzák – tájékoztatta a Várkapitányság. A Budavári Palota rekonstrukciójának előkészítése során zajlik az épületegyüttes falainak, pincéinek és elzárt tereinek kutatása, további értékes leletek is előkerültek – írták. Az összegzés felidézi,…
2021-05-06

Belgium védettség alá helyezi a part menti vizeiben lévő hajóroncsokat

Belgium nemzeti kulturális örökségeinek jegyzékébe veszi az északi-tengeri partszakaszának közelében található hajóroncsokat, hogy megvédje azokat a kincsvadászoktól és fellendítse a turizmust. A The Brussels Times című angol nyelvű belga hírportál szerint Belgium 84 kilométer hosszú tengeri partszakasza mintegy 280 hajóroncsot rejt. A főként az első és a második világháborúban elsüllyedt hajók legkevesebb 17 ország flottájához tartoztak, a belga roncsok…
2021-03-02

Több mint négyszáz római kori tárgy került vissza Magyarországról Törökországba

Négyszáztizenkét kis-ázsiai eredetű, római kori tárgy került vissza Magyarországról Törökországba – írta hétfőn a Hürriyet török napilap internetes oldalán. A Habertürk tekintélyes török hírportál szerint az emlékek között érmék, fém-, fa- és kőeszközök mellett szoborfej és márványfigura is található, amelyekre a magyar hatóságok 2015-ben egy török állampolgár gépjárművében bukkantak rá. A római kori tárgyakat jelképesen Szijjártó Péter külgazdasági…