2023-09-14

Vasúti víztározóból turistaszálló – Megvan a CheckINN Revitalizátor ötletpályázat nyertese

Másodjára hirdették ki a CheckINN Revitalizátor ötletpályázat eredményét, amelyen főiskolai és egyetemi hallgatók csapatainak legjobb turisztikai innovációit díjazták – közölték a kiírás szervezői csütörtökön. A fődíjat az INDOOHÁZ nyerte, a csapat a funkció nélkül maradt vasúti víztározókban turistaszállókat alakítana ki. A második helyet az A KVÁRium csapata szerezte meg a Népszigeti Hajógyár újrahasznosítási tervével, amely ökoturisztikai központot…
2023-09-13

Videóüzenetet küldhetnek a jövőbe a magyar diákok – Nemcsak a tartalom, de a gyorsaság is számít

A Szent István Intézet másodszor hirdeti meg Üzenet a jövőnek című pályázatát 14 éves korú diákok osztályközösségeinek iskolatípustól függetlenül. Arra kérik a részt vevő osztályokat, meséljenek közösségük és az összetartozás erejéről az utánuk következő generációknak. A Szent István Intézet azt közölte szerdán, hogy Szent István király ezer éve írta meg intelmeit fiához, Imre herceghez, akit ma is a magyar ifjúság védőszentjeként tisztelnek. A meghirdetett pályázatban…
2023-08-31

Több mint kétezren pályáztak az idei Csoóri Sándor Programra

Több mint kétezer pályázat érkezett az idei Csoóri Sándor Programra. A kulturális tárca által kiírt, a magyar népművészet támogatására létrejött program megvalósítására 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre. A hét éve életre hívott Csoóri Sándor Program sikerét és népszerűségét egyértelműen jelzi, hogy idén az elmúlt évekhez képest is több, összesen 2265 pályamunka érkezett be, ezek elbírálása a következő hetekben zajlik – mondta Závogyán Magdolna kultúráért…
2023-08-23

Eddig öten jelentkeztek a Zeneakadémia rektori posztjára

Győriványi György Sándor, Keller András, Kutnyánszky Csaba, Marosi László és Tóth Péter pályázata érkezett be eddig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori pozíciójára kiírt felhívásra, amelynek benyújtási határideje augusztus 21-én éjfélkor járt le – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán. A pályázatot postai vagy személyes úton is be lehetett nyújtani, így a pályázók köre még nem tekinthető véglegesnek. A postai ügyintézés…