2023-07-27

Az Év Madárbarát települése cím elnyerésére hirdet pályázatot az MME

Az Év Madárbarát települése cím elnyerésére hirdet pályázatot önkormányzatok részére a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szeptember 15-i határidővel. A mintaprojektre olyan önkormányzatok pályázhatnak, amelyek már tettek lépéseket annak érdekében, hogy az ember és a természet összhangja újból létrejöhessen, és amelyek közterületein, intézményeiben már vannak kihelyezve madárvédelmi eszközök (odúk, odútelepek)  – közölte az MME…
2023-07-26

Megvan a PesText Irodalmi Fesztivál pályázatának nyertese

Katona Ágota nyerte a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál idei, Felhők hívószóra kiírt irodalmi pályázatának szakmai díját Négyzeteken keresztül látjuk az eget című alkotásával – tájékoztattak a szervezők. Katona Ágota 1989-ben született Balassagyarmaton, 2008 óta Budapesten él. Az ELTE esztétika-magyar-szerkesztői ismeretek szakán végzett, verset és prózát ír, kollázsokat készít. Első kötete Kezdetben, mégis vihar címmel 2021-ben jelent meg a Fiatal…
2023-07-14

Harminckilenc nevezés érkezett az Építészeti Múzeum új épületegyüttesének tervezésére kiírt pályázatra

Jelentős érdeklődés mellett zajlik a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) új épületegyüttesének tervezésére kiírt nemzetközi tervpályázat: az első, „részvételi” szakaszban 39 pályázó nyújtotta be érvényesen a jelentkezését. Számukra most kezdődik a tervpályázat következő, a tervezési munkát magába foglaló szakasza. A pályázat ettől kezdve titkos: az építészirodák, szakmai közösségek…
2023-07-11

Milliós összegekre pályázhatnak a folyóirat kiadók

Kiírta idei folyóirat-támogatási pályázatait a Magyar Kultúráért Alapítvány: 350 millió forint keretösszegre pályázhatnak nyomtatott és online formában megjelenő folyóiratok kiadói. A támogatás célja a magyarországi és Kárpát-medencei magyar nyelvű folyóiratkultúra kiszámítható működésének biztosítása és a fiatal nemzedékek megszólításának elősegítése – áll a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. Mint kiemelik,…