2023-05-09

Álmaik megvalósításában segíti a fiatalokat az új pályázat

Tehetséges fiatalok támogatására hirdet pályázatot a Mol-Új Európa Alapítvány, két kategóriában 75 millió forint nyerhető el. Az alapítvány közleményében azt írta: két kategóriában – a 10-15 és a 16-22 éves korosztálynak – hirdetnek pályázatot. Előbbi kategóriában 25 millió forintot, utóbbiban pedig 50 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el a tehetségek. Mások mellett ifjú zenészek, táncosok, vizuális alkotók, előadóművészek,…
2023-04-26

Hallgatók tervei alapján készül el a BME új közösségi tere

Hallgatói pályázatot hirdettek a BME egyetemkertjének közösségi térré formálására. Az ismeretterjesztő szabadtéri játékok terveit május 25-ig várja a több kar hallgatóiból álló csapatoktól a Műegyetem és az Insert – tudatta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) szerdán. A Műegyetem és Újbuda Önkormányzatának közös célkitűzése, hogy a BME egyetemkertje a városi közösség számára nyitott tér legyen, ahol a tudományos ismeretterjesztés szabadtéri…
2023-03-21

Még jelentkezhetnek az oktatási intézmények az állatvédő és állatbarát pályázatra

Öt kategóriában pályázhatnak oktatási intézmények állatvédő és állatbarát címek elnyerésére egy hónappal meghosszabbított határidővel, április 30-ig – közölték a szervezők. Harmadik alkalommal, kibővített tartalommal és újabb kategóriákkal hirdette meg az állatvédő és állatbarát címek elnyerését célzó pályázatát az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző és Módszertani Központja és az Állatvédelem gyerekeknek Facebook-oldal szerkesztőbizottsága…
2023-03-09

Átadták a Mesterecset díjakat csütörtökön

Átadták a Magyar Államkincstár (MÁK) VII. Mesterecset elnevezésű országos gyerek- és diákpályázatának díjait csütörtökön Budapesten. A fiatalok pénzügyi tudatosságára építő pályázatra több mint ezer alkotás érkezett. Balogh László, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára a csütörtöki díjátadón arra emlékeztetett, hogy évről-évre egyre többen és egyre nagyobb felkészültséggel, elszántsággal vesznek részt a Mesterecset versenyben. Kiemelte, hogy…