A rovat támogatója:

2023-03-10

A PÉNZ7 programsorozat keretében a köztársasági elnök férje is bekapcsolódott a Pénzmúzeum rendhagyó tárlatvezetésébe

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzmúzeuma is bekapcsolódott idén a PÉNZ7 programsorozatba, amely több mint 170 ezer magyar diák pénzügyi felkészültségét és tudatosságát hivatott fejleszteni. A Pénzmúzeum rendhagyó tárlatvezetésén Novák Katalin köztársasági elnök férje, Veres István is végigkísért egy diákcsoportot – közölte a Pénzmúzeum. Az intézmény ingyenesen megtekinthető állandó kiállításán a látogatók felfedező utat tehetnek a pénz világában, a rendezvényt…
2022-03-11

Emlékérmét bocsátottak ki az mRNS-alapú vakcinák kidolgozóinak tiszteletére

Tizenötezer forint névértékű ezüst és háromezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Covid-19 elleni védekezésben is központi szerepet játszó mRNS-alapú vakcinák kidolgozóinak tiszteletére – jelentette be Hergár Eszter, a bank társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója csütörtökön Szegeden. A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) rendezett ünnepségen az igazgató elmondta, az MNB 1968 óta bocsát ki jelentős történelmi,…
2021-04-29

A pénz a nemzetgazdaságok kíméletlen és objektív mutatója

A közgazdaságtannak van egy rideg, de teljesen általános mutatószáma a sikerre, úgy hívják, hogy pénz. Azt tartjuk üzletileg, nemzetgazdaságilag sikeresebbnek, akinek több pénze van. Hosszasan lehetne sorolni, hogy miért „anyagias” és miért nem pontos ez a mérőszám, de ha belegondolunk, akkor talán mégis azt mondhatjuk, hogy jó ez a mutatószám. Ahol ugyanis több a pénz, vagyis nagyobb a GDP, ott jellemzően hosszabb az emberek élete, jobb az egészségi állapota, ügyesebben…