2023-06-30

Ötvenezerrel nőtt tavalyhoz képest a Múzeumok Éjszakája programsorozat látogatottsága

Az idén 50 ezerrel, csaknem 15 százalékkal többen látogatták meg a Múzeumok Éjszakája programjait, összesen 380 ezren vettek részt a Szent Iván-éji kulturális rendezvényeken – mondta el Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára. Hozzátette, hogy Budapesten az idén már többen vettek részt a programokon, mint a pandémia előtt, a vidéki helyszínek látogatottsága…
2023-06-30

Több mint száz fellépő az első Inota Fesztiválon

Több mint száz fellépővel várják az érdeklődőket az első alkalommal megrendezendő, négynapos Inota Fesztiválon augusztus 31-től; a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program kiemelt eseményeként megvalósuló rendezvényen a progresszív zenei kínálaton túl szakmai konferencián, kortárs színházi előadáson és fényművészeti kiállításon is részt vehetnek a helyszínre látogatók – tudatták a szervezők. Mint írják, a véglegesen 2001-ben…
2023-06-28

Világhírű cirkuszi produkció mutatja be a rovarok különleges világát

OVO című előadásával tér vissza jövőre Budapestre a Cirque du Soleil. A világhírű újcirkuszi társulat produkciója 2024. február 8-tól 11-ig lesz látható az MVM Dome-ban. Az újra turnézó csapat OVO című műsora lenyűgöző akrobatikus mutatványokat vonultat fel, betekintést nyújt a rovarok életének egy napjába, az energiával és a mozgással teli, megállás nélküli forrongásba – közölte a szervező Live Nation szerdán. Mint írták, az előadás a látványos akrobatikán…
2023-06-11

Múzeumok éjszakája – A hőmérséklet áll a meteorológiai szolgálat programjainak fókuszában

A hőmérséklet áll az Országos Meteorológiai Szolgálat programjainak fókuszában a Múzeumok éjszakáján, a szervezet Kitaibel Pál utcai főépületében és Pestszentlőrincen a Marczell György Főobszervatóriumban is várja a látogatókat június 24-én. Az Országos Meteorológiai Szolgálat Kitaibel Pál utcai székházában idén a hőmérséklet lesz a programok középpontjában. A szervezet 2018-ban kezdte bemutatni a legnépszerűbb meteorológiai elemeket, már körbejárták a…