2023-04-10

Tavasztól két új programsorozattal jelentkezik a Svábhegyi Csillagvizsgáló

Tavasztól két új ismeretterjesztő és egyben szórakoztató programsorozattal jelentkezik a Svábhegyi Csillagvizsgáló: április 12-én indul a Kozmikus tudásunk határai című élő előadássorozat Kiss László Széchenyi-díjas csillagász vezetésével, április 22-től pedig az előre meghirdetett alkalmakon ismét megnyitja kapuit a látogatók előtt a Svábhegyi Csillagvizsgáló összes programhelyszíne. A szervezők közleménye szerint a Kozmikus tudásunk határai című, élőben…
2023-04-09

Neumann 120 – Konferencia és tárlatvezetés a SZTAKI-ban

A SZTAKI hardverfejlesztései – Számítástechnika a vasfüggöny mögött és azon túl címmmel konferenciát rendeznek és tárlatvezetést tartanak az érdeklődőknek a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI) április 20-án, a Neumann-emlékév programjaként. A rendezvény a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és a SZTAKI közös szervezése. Az esemény első felében, a SZTAKI Kende utcai épületében, az érdeklődők előadásokat hallgathatnak…
2023-04-06

József Attila szerelmi életébe kaphatunk betekintést a Fiumei úti sírkertben

A költészet napja alkalmából április 15-én József Attila megzenésített szerelmes verseiből ad koncertet Fekete Bori zenésztársaival együtt a Fiumei úti sírkertben, a költő sírjánál – közölte a programot szervező Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) csütörtökön. Mint a közleményben felidézik, a Junior Prima díjas énekesnő nemrég jelentette meg a Szeress, ha kedves az életeM! című, versfeldolgozásokat tartalmazó lemezét, amelyet most a Fiumei úti sírkertben a…
2023-03-29

Hétvégén kezdődik a Minden Kutyás Egyeteme rendezvénysorozat a Rex Állatszigeten

Szombaton, az Engedelmes kutyák napján rendezik meg a havonta jelentkező Minden Kutyás Egyeteme rendezvénysorozat első állomását a Rex Állatszigeten, amelyen a különböző kutyás sportok bemutatása mellett előadásokat is hallgathatnak az érdeklődők. A szombati ingyenes rendezvényen a kutyás sportoké lesz a főszerep. A látogatók megismerkedhetnek népszerű és kevésbé ismert kutyás sportokkal is. Lesz őrző-védő, agility, kutyás minsprint, és flyball bemutató is.…