2023-06-16

Jövő héten rendezik meg a Szolnoki Tiszavirág Fesztivált

Négy színpadon csaknem ötven zenés produkcióval, valamint filmvetítéssel, kézműves vásárral, gyermekprogramokkal és pódiumbeszélgetéssel is várják június 20. és 24. között a Szolnoki Tiszavirág Fesztiválra látogatókat a szervezők. Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) az immár tizenhatodik alkalommal megrendezett Tisza-parti fesztivál csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: az ingyenes rendezvény minden korosztály számára kínál kikapcsolódási…
2023-06-15

Egy hét múlva kezdődik a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál

Június 21-én kezdődik a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF); az ingyenesen látogatható eseményen öt napon át 60 órányi animációt láthat és számos további programon is részt vehet a közönség. Szentmártoni János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára a fesztivál keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az előzsűrinek 32 ország 420 alkotása közül kellett összeállítania az idei,…
2023-06-14

Csütörtökön kezdődik a Szánsájn fesztivál a Cirko-Gejzír moziban

Csütörtökön kezdődik a Szánsájn fesztivál a Cirko-Gejzír moziban, ahol több mint hetven filmmel, köztük díjnyertes alkotásokkal, közönségkedvencekkel és kultfilmekkel várják a nézőket hat héten keresztül a szervezők. A július 26-ig tartó fesztiválon a Cirko Film, a Magyarhangya, a Mozinet és az UIP elmúlt években bemutatott filmjeit vetítik így naponta több alkotás kerül újra műsorra az elmúlt évek magyar és nemzetközi filmes termésének legjavából – áll a…
2023-06-14

Múzeumok éjszakája – Országszerte több mint kétezer program várja a látogatókat

Országszerte 442 kulturális intézmény több mint 2200 programmal, köztük koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel várja a látogatókat június 24-én, a Múzeumok éjszakáján – mondta el Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára az eseményt beharangozó keddi budapesti sajtótájékoztatón. Vannak olyan kulturális kódok, amelyek összekötnek minket,…