2022-11-17

Az év emlőse, a törpeegér lesz a főszereplő a Fővárosi Állatkertben szombaton

Az év emlőse, a törpeegér lesz a főszereplője a Törpeegér Gálának és Forgatagnak, amelyet szombaton tartanak a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Több szervezet, így az Agrárminisztérium Természetmegőrzési Főosztálya és Vadonleső Programja, a Herman Ottó Intézet, illetve a magyarországi nemzeti parkok együttműködésében megvalósuló esemény fókuszában a Magyarországon is honos, védett törpeegér áll, amelyet idén az év emlősének választottak – tájékoztatott…
2022-11-12

Lezsák: Magyarország rendelkezik a világ ötödik legnagyobb termálvízkincsével

Magyarország rendelkezik a világ ötödik legnagyobb termálvízkincsével – mondta pénteken Lakiteleken, a Magyar Balneológiai Egyesület vasárnapig tartó nagygyűlésének megnyitóján Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. A gyógyvíz a Kárpát-medencében “kincs, hungarikum, sajátos, egyedi, és ennek rendkívüli értéke” van. Lakitelek olyan rangos fürdőhelyek sorába lépett, mint Harkány, Hajdúszoboszló, Mórahalom, Szolnok, Gyula, Hévíz,…
2022-11-02

Csütörtökön kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe

A háborúval, az energiaválsággal és a klímavészhelyzettel foglalkoznak egyebek mellett az előadók a Magyar Tudomány Ünnepe elnevezésű rendezvénysorozaton, amely csütörtökön kezdődik és november végéig számos ismeretterjesztő előadással várja az érdeklődőket a Magyar Tudományos Akadémián (MTA). A programsorozat november 3-án 10 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődik az MTA Székházának Dísztermében, ahol a résztvevőket Freund Tamás, az MTA elnökének köszönti.…
2022-10-21

Az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó öt filmek ingyenesen nézhető a Filmión

A forradalom emléke előtt tisztelegve öt filmet tesz ingyenesen nézhetővé vasárnapig a Nemzeti Filmintézet online műsortárában, a Filmión. Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából csütörtöktől vasárnap estig a történelmi eseményhez kapcsolódó öt alkotást, a Szerelmesfilmet, a Szerencsés Dánielt, a Szamárköhögést, a Napló apámnak, anyámnak című filmeket, valamint az 1958-ban megtörtént eseményt feldolgozó A berni követ című thrillert…