2023-08-17

Háromszéken őrtűzzel és számos programmal ünneplik augusztus 20-át

A székelyföldi Háromszék 31 településén gyújtanak őrtüzeket vasárnap este, a magyar államalapítás ünnepén – közölték csütörtökön a szervezők. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háromszéki területi szervezete közleményében azt írta, hogy vasárnap 21 órakor 31 Kovászna megyei település dombjain gyúlnak ki a Szent István-napi őrtüzek. Tamás Sándor területi elnök arra kérte a helyi magyar közösségek tagjait, hogy vegyenek részt a rendezvényeken.…
2023-08-17

Három napig ünnepli a Magyar Honvédség augusztus 20-át

Háromnapos programkavalkáddal várja az ünneplőket a Magyar Honvédség augusztus 20-a alkalmából, öt fővárosi helyszínen – közölte a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön. Azt írták, az érdeklődők a budai és pesti rakparton, a Városligetben, a Kós Károly sétányon és a Kapisztrán téren kapcsolódhatnak be a rendezvénysorozatba. Péntektől a Városligetbe látogatók megismerkedhetnek a modern hadsereg mindennapjaival, a katonák életével, a honvédség legújabb…
2023-08-12

Lovas felvonulás, színház, történelmi lakomák a 26. végvári napokon Sümegen

Történelmi múltunk megismeréséből hősiességet, hazaszeretetet, bátorságot és merészséget tanulhatunk – mondta a területfejlesztési miniszter Sümegen a 26. végvári napok szombati nyitónapján. Navracsics Tibor köszöntőjében kiemelte: a sümegi fesztiválhoz hasonló hagyományőrző rendezvények révén játékos formában ismerhetjük meg a múltunkat. A miniszter szerint a szomszédunkban dúló háború a béke törékeny voltára ébreszt rá bennünket, és még inkább…
2023-08-12

A dunai fauszodák történetét is megismerhetjük az 1. Budapesti Köztéri Kortárs Művészeti Biennálén

Flaszter címmel rendezik meg az 1. Budapesti Köztéri Kortárs Művészeti Biennálét szeptember 22. és október 23. között több mint tíz helyszínen. A rendezvény alkalmával a főváros közterei kortárs alkotásokkal, programokkal és közösségi élményekkel telnek meg – áll a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) – Budapest Galéria közleményében. Mint írják, az esemény hagyományteremtő céllal, a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóját ünneplő Budapest…