A rovat támogatója:

2023-06-23

A hagyományos reklám unalmas, a hirdetésnek adnia kell valamit

Ma már a reklámpiacon is magas az ingerküszöb. Nem elég egy jó kreatív, több ötletet kell beletenni egy kampányba, mint eddig, ha az emberek érdeklődését fenn kívánjuk tartani. A Digital Media Hungary-n Sopov István, az Adaptive Media ügyvezető igazgatója beszélt a trendekről, konkrét példákról a Lounge Group podcastjának különkiadásában. Mint kiderült, ahány ház, annyi szokás – nagyjából így lehet összefoglalni, hogy milyen módon működnek a hazai sales house-ok.…
2021-08-31

Reklámozás az álmainkban, ne már.. pedig van ilyen, elmondjuk, hogyan!

Idén nyár elején a világ vezető alváskutatói nyílt levelet írtak, amelyben az álommarketing veszélyeire hívták fel a figyelmet. Az utóbbi időben ugyanis egyre több vállalat próbálkozik azzal, hogy a potenciális vevők álmaiban jelenítsék meg a termékeiket. Június elején, miközben a világ nagyrésze a koronavírussal volt elfoglalva, az Egyesült Államok alváskutatói egy merőben más problémára próbálták felhívni a törvényhozók és a társadalom figyelmét. Közelegnek…