2022-08-05

Az Aranybulla emlékév jegyében rendezik meg a Székesfehérvári Királyi Napokat

A Székesfehérvári Királyi Napok augusztus 12-21. között zajló programsorozatát idén az Aranybulla emlékév jegyében rendezik meg. A székesfehérvári önkormányzat közleménye szerint Az Élet pecsétje – Rege az Aranybulláról című dramatikus történelmi játék nyitja a Szent István ünnepe köré szervezett programsorozatot augusztus 12-én: az ünnepélyes megnyitón köszöntőt mond Cser-Palkovics András, Székesfehérvár és Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere.…
2020-11-04

A Fekete István országos vándorkiállítás első állomása Székesfehérváron

Titkos kalendárium címmel nyílt meg kedden a Móra Könyvkiadó Fekete István születésének 120. évfordulója alkalmából útjára indította országos vándorkiállításának első állomása Székesfehérváron. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban november 27-ig látogatható interaktív tárlat megnyitóján Emőd Teréz kurátor elmondta: a középpontban egy, az évszakokat ábrázoló nagy fa áll, melyhez egy társasjáték kapcsolódik, illetve van egy QR-kódos játék, ahol a természet…

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close