2023-09-01

A Táncházak éjszakájával nyitja kapuit a Fonó

Szeptember 9-én a Táncházak éjszakája programjaival indul az évad a Fonó Budai Zeneházban. Az intézményben ősszel számos évfordulót ünnepelnek különleges vendégekkel. A Táncház Egyesület szervezésében megvalósuló Táncházak éjszakája szeptember 9-én délutántól másnap hajnalig várja az érdeklődőket. A kézműves- és gyerekprogramokat követően este a Kárpát-medence magyarságának táncai kerülnek terítékre, többek között mezőkölpényi, kalocsai, kalotaszegi,…
2023-05-18

Ingyenes táncleckéket vehetünk a Káli-medence több településén május végén

Május végén rendezik meg a II. Kőfeszt – Szabad Táncház fesztivált a Káli-medence településein, ahol táncos-zenés programok mellett kézműves foglalkozások és filmvetítés is várja az érdeklődőket – közölte csütörtöki salföldi sajtótájékoztatóján a rendezvény ötletgazdája. Csúri Ákos, a Határtalan Hangok Közhasznú Alapítvány alapítója elmondta, hogy a fesztiválon több mint száz programmal várják a látogatókat május 26. és 29. között a Káli-medence…
2023-04-05

Eklektikus lakodalmi, báli hangulattal vár húsvétkor a Fonó

Hagyományosan táncházzal, remek zenekarokkal várja a közönséget a Fonó Budai Zeneház a Locsolóbálon húsvéthétfőn. A táncházban olyan vendégek húzzák a talpalávalót, mint Kodoba Florin és a Magyarpalatkai Banda, valamint a Fanfara Complexa. A szervezők várnak minden táncházast, valamint nem táncházas friss érdeklődőt – emelik ki a közleményben. Mint írják, a Kodoba Florin (Martin Codoba “Florin”) által vezetett Magyarpalatkai Banda a táncházmozgalom…