2023-08-27

A magyar királyok nőügyei: volt olyan uralkodónk, aki csak ágyasokkal hált

A régi időkben a nemesek elsősorban azért léptek frigyre, hogy gyarapítsák a földjeiket, a királyok pedig azért, hogy tovább növeljék a szövetségeseik táborát. A középkorban voltak, akik úgy vélték, hogy merő illetlenség, ha valaki beleszeret a saját feleségébe. Egy francia grófnő, bizonyos Marie de Champagne például azt írta: Kimondjuk és határozottan leszögezzük, hogy a szerelem nem terjesztheti ki hatalmát két házastársra. Ez a hozzáállás elsőre meglepő lehet,…
2023-08-26

Megalakult a Történelmi Magyar Családok Szövetsége

Megalakult a Történelmi Magyar Családok Szövetsége – jelentette be Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány vezetője a Történelmi magyar családok emléknapján, pénteken a budai Várban. Széchenyi Tímea az MTI-nek elmondta, hogy az immár hatodik alkalommal megrendezett emléknapon megalakult Történelmi Magyar Családok Szövetsége jelenleg 30 családot foglal magába, de másokkal is bővülhet még, és egyesületi formában végzi majd tevékenységét. A…
2023-08-12

Lovas felvonulás, színház, történelmi lakomák a 26. végvári napokon Sümegen

Történelmi múltunk megismeréséből hősiességet, hazaszeretetet, bátorságot és merészséget tanulhatunk – mondta a területfejlesztési miniszter Sümegen a 26. végvári napok szombati nyitónapján. Navracsics Tibor köszöntőjében kiemelte: a sümegi fesztiválhoz hasonló hagyományőrző rendezvények révén játékos formában ismerhetjük meg a múltunkat. A miniszter szerint a szomszédunkban dúló háború a béke törékeny voltára ébreszt rá bennünket, és még inkább…
2023-07-13

Óriás lajhár csontjai döbbentették rá a kutatókat a történelmi tévhitre

Az emberek 27 ezer évvel ezelőtt, a korábban véltnél több ezer évvel hamarabb telepedhettek le az amerikai kontinensen – állítják kutatók, akik szerint ezt egy már kihalt állat, az óriás lajhárok csontjából készült díszek is bizonyítják. A kutatásról készült tanulmányban leírják, hogy elméletük szerint az emberek egy időben éltek Dél-Amerikában az óriás lajhárokkal. Ennek bizonyítékaként háromszög és csepp alakú csonttöredékeket vizsgáltak, amelyekről…