2023-05-12

Elon Musk: női vezérigazgatója lesz a Twitternek

Női vezérigazgatója lesz a Twitternek, közölte a cég tulajdonos-vezetője csütörtökön. Elon Musk tudatta: ügyvezető elnökként és technológiai igazgatóként vesz rész a Twitter irányításában a jövőben. Elon Musk nevet nem említett, csak annyit árult el, hogy az új vezető nagyjából hat hét múlva veszi át a Twitter, illetve a médiumot tulajdonló vállalkozás, az X Corp. irányítását. Elon Musk tavaly ősszel vásárolta meg a közösségi médiumot, és már akkor jelezte, nincs szándéka…
2022-12-14

Gyűrűzik a Twitter botrány – Elon Musk akcióban

Megszüntette a Twitter a közösségi médiumnál működő úgynevezett Bizalmi és Biztonsági Tanácsot (Trust and Safety Council), vagyis a tartalomfelügyeleti kérdésekkel foglalkozó szakértői testületet. A száztagú, jórészt civilszervezetek, köztük emberi jogi csoportok képviselőit tömörítő tanács hétfőn késő este tartott volna értekezletet, ám az ülés kezdete előtt nem sokkal a tagok emailben arról kaptak tájékoztatást, hogy a Twitter megszüntette a testületet.…
2022-08-24

Hírszerzők dolgozhatnak a Twitternél

Nemzetbiztonsági kockázatot jelentő problémákról számolt be a Twitter közösségi oldalt üzemeltető vállalat elbocsátott biztonsági vezetője az általa kiszivárogtatott jelentésében, amely szerint fennáll a veszélye annak, hogy külföldi ügynökök dolgoznak a cégnél, a hiányosságok pedig a felhasználók személyes adataira is kockázatot jelentenek. A kiszivárogtatott információkat a CNN és a Washington Post hozta elsőként nyilvánosságra, ezek szerint a múlt hónapban…