2024-01-27

Fotókon a hírességek, akik megfordultak a Ferihegyi reptéren

Van egy hely Magyarországon, ahol az összes híresség megfordul: a Ferihegyi repülőtér. A szocializmus évtizedeiben még tömegek gyűltek össze egy-egy neves vendég, például Yves Montand, Gagarin, Brezsnyev vagy Mickey egér érkezésére. Többek között baráti országok politikusai, nyugati előadóművészek és magyar sportolók integettek a fényképezőgépeknek a repülőgép ajtajából és sétáltak el a tiszteletükre érkezett sokaság előtt. Amikor Fellini Édes élet című…
2024-01-10

Úgy mentünk Horvátországba, mintha kötelező volna

A 2019-es rekordévet is több mint tizedével meghaladta Horvátországban tavaly a magyar turisták létszáma és vendégéjszakáinak adata – tájékoztatta szerdán a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete az MTI-t. A közlemény szerint a múlt évben 728 ezer magyar beutazó érkezett Horvátországba, 21 százalékkal több, mint 2022-ben, ami 13 százalékkal meghaladja az eddigi csúcsnak számító 2019 adatát. A magyar vendégéjszakák száma megközelítette a…
2023-10-14

Hogyan utaztak az emberek a vasút előtt? – Na és meddig tartott?

Hetekig tartó utazások, napi pár tucat kilométer gyaloglás, por, ballagó ökrök jellemezték a vasút előtti szárazföldi utakat. Az utazókat rablók fenyegették, valamint az időjárás és egyéb veszélyek is nehezítették az utakat. Ma a szárazföldi utazás gyors, kényelmes, hiszen rendelkezésünkre áll az autó mellett autóbusz vagy vonat is, sőt a legkorszerűbb vonatok 300 kilométeres sebesség felett közlekednek, például Franciaországban vagy akár Kínában is. De a középkorban…
2023-10-05

Nézze meg, mennyi külföldi jön hozzánk – Ábra

A Covid miatt zárások időszakában szinte teljesen leállt a légiközlekedés, az országok bezárkóztak. Ez szinte teljesen lenullázta a turizmust. Nézze meg egy ábrában, hogy épül vissza a hazai külföldi turisták száma és hol tartunk az utolsó jó év, 2019-hez képest.…