2022-05-11

Gundel Takács Gáborral folytatódik a Szédületes Tudomány a Várkert Bazárban

Nem tűnt el, de már látjuk a fényt a koronavírus alagútja végén. Mégsem tehetünk úgy, mintha nem forgatta volna fel az életünket, és állítólag ez csak a kezdet. De mi történt velünk és mire figyelmeztetnek a tudósok? Visszakapjuk a járvány előtti életünket? Ki és mitől véd bennünket? Májusban szakértők segítségével vizsgálja új szemszögből a velünk élő járványokat a Szédületes Tudomány a Várkert Bazárban. Alfától omikronig, de ki tudja, még hányféle variáns lesz a görög…
2021-11-15

November 22-én kezdődik a Várkert Bazár adventi programsorozata

Kézműves és színházi programokkal, kortárs iparművészeti vásárral és zenei produkciókkal is várja az érdeklődőket a Várkert Bazár adventi programsorozata november 22. és december 30. között Budapesten. Idén időben és térben is kitágítva, nagyobb szabású programsorozattal várják a látogatókat az adventi készülődésre és ráhangolódásra, amely a Bogányi Trió koncertjével kezdődik november 22-én – mondta el a programokat ismertető pénteki sajtótájékoztatón…

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close