2023-11-16

Kovács Patrícia a topon – színészportré

Kovács Patrícia a sokadik fénykorát éli. Amikor, többekkel együtt ő is, még Eszenyi Enikő igazgatása alatt eljött a Vígszínházból a „semmibe”, hamarosan hat új szerepe lett. Álmai színháza volt a Víg, egy ilyen nagy, vörös bársonyfüggönyös teátrum, ahová éppen Eszenyi hívta. Amikor távozott, mondta is, hogy lesz még neki dolga ezzel a színházzal. Rudolf Péter igazgató egyik első dolgaként, vissza is invitálta oda. Most éppen Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékában…
2023-09-23

Az üvegcipő című darab hazatér a Vígszínházba

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi-testvérek átiratában tér vissza a teátrumba. Az élő zenével kísért előadás főbb szerepeiben Waskovics Andrea, Stohl András, Kovács Patrícia és Medveczky Balázs lép színpadra. Egy különös szerelmi négyszög törékeny emberi viszonyokkal és sorsokkal, középpontban egy álomvilágban élő kis cseléddel, akinek a mesebeli ideái mégis valósággá válnak olvasható…
2023-06-11

Mintegy 340 ezer néző váltott jegyet a Vígszínház előadásaira az évadban

Sikeres évadot zárt a Vígszínház: a teátrum három játszóhelyének összlátogatottsága közel 97 százalékos volt, mintegy 340 ezer néző váltott jegyet az évad 543 előadására – tájékoztatta az intézmény. A teátrum közleményében kiemeli, hogy az évadzáró társulati ülésen a hagyományoknak megfelelően több művészeti díjat is átadtak. A titkos szavazással választott zsűri az évad legjobb alakításaiért járó Ajtay Andor Emlékdíjakat Szilágyi Csengének és ifj. Vidnyánszky…
2023-02-09

Vidám grunddá változik a Vígszínház vasárnap

A Grund – vígszínházi fiúzenekar két koncertet ad vasárnap a Vígszínházban, ahol A Pál utcai fiúk dalai mellett több, legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser-dal és néhány hazai és külföldi rock klasszikus is hallható lesz. A Grund – vígszínházi fiúzenekar 2017. május elsején alakult, a Vígszínház 121. születésnapján adta első koncertjét. A zenekar tagjai mindannyian Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián A Pál utcai fiúk című zenés játéka…