2023-06-11

Mintegy 340 ezer néző váltott jegyet a Vígszínház előadásaira az évadban

Sikeres évadot zárt a Vígszínház: a teátrum három játszóhelyének összlátogatottsága közel 97 százalékos volt, mintegy 340 ezer néző váltott jegyet az évad 543 előadására – tájékoztatta az intézmény. A teátrum közleményében kiemeli, hogy az évadzáró társulati ülésen a hagyományoknak megfelelően több művészeti díjat is átadtak. A titkos szavazással választott zsűri az évad legjobb alakításaiért járó Ajtay Andor Emlékdíjakat Szilágyi Csengének és ifj. Vidnyánszky…
2022-12-28

Fiatal színésznő kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

Márkus Luca nyerte el idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az Inkognitó és a Szeget szeggel című előadásokban nyújtott alakításaiért a Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján. Mint felidézték, a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a színésznő lánya, Gábor Júlia 1986-ban alapította édesanyja, a Kossuth-díjas színésznő, a Vígszínház legendás művésze emlékére. A díjat a színház bármely művésze megkaphatja, akár többször is, az adott naptári év során nyújtott kiemelkedő…