A rovat támogatója:

2023-01-06

Zalaegerszegen óriási beruházások zárulnak idén

Zalaegerszegen csaknem 14 milliárd forint összértékű beruházások fejeződnek be idén és mintegy 7 milliárd forintból indulnak újabb fejlesztések, amelyekről pénteken a vármegyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón számoltak be. A hagyományos évindító tájékoztatón Vigh László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: “Zalaegerszegen erős csapat van”, ezért is folytathatók mindazok a fejlesztések, amelyeket eddig elterveztek.…
2020-08-08

Együttműködik a pécsi egyetem és a zalai tesztpálya

A drónok, a mesterséges intelligencia és az építészet területén alakulhat ki leginkább együttműködés a Pécsi Tudományegyetem és a zalaegerszegi ZalaZone Járműipari Tesztpálya között, amelyek az innovációs és technológiai miniszter jelenlétében írtak alá együttműködési megállapodást a zalai megyeszékhelyen pénteken. Palkovics László elmondta, hogy Zalaegerszeg az ország egyik tudásközpontja, ami az épülő járműipari tesztpályának, illetve az alakuló tudományos-innovációs…