Till Attila filmjéből amerikai minisorozatot fejleszt Noah Wyle

Miért van Olaszországban többszáz halott és Németországban kettő a koronavírus miatt?
2020-03-10
Felrobbant egy fekete lyuk az Ophiuchus galaxishalmazban
2020-03-10
Show all

Till Attila filmjéből amerikai minisorozatot fejleszt Noah Wyle

Noah Wyle, a Vészhelyzet sorozat egykori jól ismert Carter doktora, nemrégiben alapított produkciós cége, a Slippery Moon Productions a Warner Bros. TV-vel közösen minisorozatot fejleszt Till Attila Tiszta szívvel című filmjéből.

A célunk kettős a sorozattal: egyrészt olyan műsort akarunk csinálni, amit még nem láthattunk tévében, másrészt teljesen át akarjuk formálni a jelenlegi felfogásunkat arról, mi mindenre is képesek a mozgássérültek

tette hozzá a színész-producer.

A 2017-ben a legjobb külföldi film kategóriában Oscar-díjra is felterjesztett film a világ számos filmfesztivál díját hozta el, többek között az 57. szaloniki filmfesztivál fődíját, a legjobb filmért járó Arany Alexandert, a legjobb férfi színész díját megosztva a három főhőst alakító színészek – Fenyvesi Zoltán, Thuróczy Szabolcs és Fekete Ádám – között, a franciaországi Arras filmfesztivál filmkritikus zsűri díját, a közönségdíjat és az ifjúsági zsűri “Regards jeunes” díját, a cottbusi fesztiválon a nagyvilág filmkritikusait tömörítő nemzetközi szervezet, a FIPRESCI zsűrije díjazta. A krikusi díj mellé Tilla Attila filmje az ökumenikus zsűri díját is elnyerte Cottbus-ban.

A filmre már korábban is felfigyeltek Amerikában, a 2016-ban 52. alkalommal megrendezett chicagói nemzetközi filmfesztiválon elnyerte a Chicago Sun Times világhírű filmkritikusáról elnevezett Roger Ebert-díjat. Stalter Judittal, a film producerével 2-3 éve vette fel a kapcsolatot Noah Wyle az adaptációval kapcsolatban, azóta folyik a közös munka és a különböző jogi egyeztetések.

A Tiszta szívvel egy 2016-ban bemutatott magyar akcióvígjáték egy kerekesszékes bandáról, ahol két mozgássérült fiatal közeli barátságot köt egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal. A film alapkérdése az, hogy nagyobb bűn-e elhagyni egy fogyatékkal született gyereket vagy bérgyilkosként mocskos gengsztereket kivégezni. Az akciódús történet középpontjában lévő húszéves fiú, a haverja és egy volt tűzoltó mindennél jobban retteg, hogy teljesen feleslegesek a társadalom számára. Amikor kiderül, hogy az alvilág számára is azok, akkor aztán igazán bevadulnak.

A filmet Till Attila rendezte, mely az Oscar-díjas Saul fiá-t gyártó Laokoon Filmgroup gyártásában készült, producere Stalter Judit, Rajna Gábor és Sipos Gábor, operatőre Juhász Imre, látványtervezője Ágh Márton, főbb szereplői Thuróczy Szabolcs, Fekete Ádám, Balsai Móni és Fenyvesi Zoltán.

TISZTA SZÍVVEL

színes, magyar akció-vígjáték

Rendező: Till Attila

Forgatókönyvíró: Till Attila

Producerek: Stalter Judit, Rajna Gábor, Sipos Gábor

Operatőr: Juhász Imre

Látványtervező: Ágh Márton

Jelmeztervező: Flesch Andrea

Vágó: Gothár Márton

Zeneszerző: Kalotás Csaba

Sound designer: Zányi Tamás

Főszereplők: Thuróczy Szabolcs, Fekete Ádám, Balsai Móni, Fenyvesi Zoltán, Vitanovics Dusán, Danis Lídia

Eredeti cím: Tiszta szívvel

Nemzetközi cím: Kills on Wheels

Gyártó: Laokoon Filmgroup

Hossz: 103 perc

Országos bemutató: 2016. április 28.

Magyarországon forgalmazza: A Company Hungary Kft.

Nagy felbontású fotók letölthetők:

https://www.dropbox.com/sh/9rp7avj1p1pbzf2/AACTqqKeBqGlKyG5yrZTmNSLa?dl=0

Credit: © Laokoon Filmgroup

Forrás: Laokoon Filmgroup

Cikk küldése e-mailben

Vélemény, hozzászólás?