A honfoglalók genetikai anyaga egyre jobban keveredett a Kárpát-medencébe érkezés után, de már az Etelközi csontminták is vegyes csoportot alkotó népességről adnak képet – mondja a tudás.hu-nak Szeifert Bea, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézetének tudományos munkatársa, aki legutóbb a dunántúli hatalmi központok közelében élő népesség genetikai mintáit elemezte.

Szeifert Bea

Van-e archeogenetikai igazolása annak a régészeti megállapításnak, hogy a kora-honfoglaláskori temetőkben a sírmellékletek alapján elkülöníthető egy elit, az elit kísérete, valamint a köznép?

Újabban a genetikai adatok értelmezésénél már nem követjük ezt a besorolást, s a legutóbbi tudományos közleményünkben sem eszerint vizsgálódtunk. Korábban csak két társadalmi csoportot különböztettek meg a genetikai cikkekben: elitet és köznépet. Majd jött a finomított három csoport, de hadd jegyezzem meg, hogy sok sebből véreznek ezek, az egyébként régészeti kategóriák…

Amelyek egyúttal társadalomtudományiak is, hiszen a jelen kor tudománya a modern társadalomtudomány felől közelített az ezer évvel ezelőtti társadalomhoz, s a mai, mégoly tudományos megállapításokat és besorolásokat vetítette vissza…

Mivel azonban a sírmellékletek alapján nem minden esetben lehetett jól elkülöníteni az egyes csoportokat, Kovács László, az MTA Régészeti Intézetének főmunkatársa 2013-ban írt egy tanulmányt, amihez kapcsolódóan 2020-ban Révész László a Nemzeti Múzeum főmunkatársa és a Szegedi Egyetem professzora írt egy kiegészítést, s ezek szerint sokkal több csoportot lehet meghatározni a Kárpát-medence IX.-XII. században eltemetett népességében. Mi, archeogenetikusok, ezt a besorolást próbáljuk követni. Ennek nagyon röviden azt a lényege, hogy a temetők mérete, használati ideje a meghatározó tényező. A mi tanulmányunk volt az első, amely a genetikai adatok értékelésekor elszakadt a korábbi kategorizálástól és a Kovács László által meghatározott rendszert követtük. Így aztán az ugyancsak eszerint dolgozó régész kollégáink segítenek annak a meghatározásában, hogy az adott temető melyik kategóriába sorolható.

Vallanak a temetők

Melyek ezek a csoportok?

Részletes felsorolás helyett csak a két, illetve három legfontosabbat említeném a X. század népességtörténetének vizsgálata szempontjából: a négyest és az ötöst. A négyes: a tizedik századi kis létszámú temetők, gazdag melléklettel, korábban ezt tartották az elitek temetőinek (az úgynevezett szállási temetők). Az ötös kategória pedig az úgynevezett falusi, nagy létszámú temetők, szegényesebb mellékletekkel.

A harmadik kategóriáról még nem beszélt…

Ez a genetikai vizsgálatok szempontjából szintén fontos, a hatos kategória, amelynek temetőit a X. században nyitották meg és folyamatosan temetkeztek beléjük a XI.-XII. század folyamán. A genetikai adatok rámutattak, hogy a különböző temetőcsoportokat használó csoportok különböztek egymástól. Az idő előrehaladtával egyfajta átmenetet látunk. Jelenleg intézetünkben a Dunántúl VI-XII. századi népességeit is vizsgáljuk, az avar kortól kezdve az Árpád-korig tartó időszakig. A vizsgált lelőhelyek a IX-XII. századi hatalmi központok körül sorakoznak: Zalavár, Visegrád, Székesfehérvár.

Vagyis hosszabb folytonosságot lehet vizsgálni, nem pedig egy tíz-húsz éves korszakot.

Valóban. Hiszen már az avar korból vannak vizsgálati eredményeink és így mind kevesebb és időben mind rövidebb a felderítetlen, homályos, vagy sötét időszak. A hatalmi központok népességének vizsgálata révén szeretnénk megismerni a Dunántúl népességének genetikai összetételét, illetve kíváncsiak vagyunk arra is, hogyan hatott a Kárpát-medence genetikai állományára a honfoglaló népesség megérkezése. Hadd tegyem hozzá, hogy ugyan a most említett eredmények a lehető legkorszerűbbek, mégis akár a közeli, vagy a távolabbi jövőben napvilágot láthatnak új közlemények, amelyek, ha nem is írják át a teljes anyagot, de új megvilágításba helyezhetik azt.

Ezért szoktam ajánlani kutató szakértő nyilatkozóimnak azt az őszinte és igaz kitételt, hogy: „a tudomány mai állása szerint” (ami nem mentség, hanem valóság). Maga a kutatott anyag megközelítése és feldolgozása is változik az újabb és újabb eredmények folytán. Mert például legjobb tudomásom szerint a korai kalandozás-kori sírleletek (900-920) változnak a későbbi évtizedekben, a nevezetes augsburgi fiaskót (955) követően elmaradó nyugati portyák megszűnésével pedig eltűnnek a gazdag sírleletek.

Arra, hogy mi jelenthette a fordulópontot, érthető módon nincsenek genetikai bizonyítékaink, jelenlegi kutatásaink egyike viszont a honfoglalók első generációját veszi célba: megpróbáljuk alapos vizsgálat alá venni azt a réteget, amelynek tagjai nem a Kárpát-medencében születtek, de már itt temették el őket.

Jól gondolom, hogy akik már itt születtek, (a következő „honfoglaló” generáció) azoknak génállományában már látható keveredés a korábban itt élőkkel?

Igen. Ezt, noha sejteni természetesen lehetett az archeogenetika térhódítása előtt is, most már genetikai bizonyítékokat is sikerült felmutatni. Kutatásainkból (és a publikált adatokból) látszik, a X. században a Kárpát-medencébe érkezett népesség vegyes genetikai összetétele és változása az idő előrehaladtával, vagyis a XI. századra az Urál és a Volga vidékéről származó lenyomat mind halványabb és halványabb lett.  Aminek nyilvánvaló oka, hogy az itt talált népességgel a beérkezők keveredtek.

… a magukkal hozott génállományuk szerint amúgy is kevert genetikájú honfoglalók.

Persze, ez természetes folyamat, a korabeli világ legtöbb népével ez történt…

… és történik ma is. Tehát, a kutatásaik nyomán egyértelmű lett, hogy már néhány évtized elteltével is egyre kevesebb maradt az őshazának nevezett területen akkoriban ott élt rokonokéval egyező genetikai hagyatékból?

Igen, jól látszik, hogy egyre csökken a „magukkal hozott” genetikai anyag mértéke az utódgenerációkban.

Vannak-e a honfoglaló hét törzsnek különválasztható genetikai nyomai?

Mint azt korábban említettem, a honfoglalók meglehetősen kevert csoport voltak, kinek-kinek meggyőződése szerint mondhatjuk törzseknek, nemzetségeknek, bárminek.  Mi igazából nem vizsgáljuk ezt a kérdést. Inkább arra figyeltünk, hogy a honfoglalók genetikailag annyira vegyes népesség volt, hogy tagjai a világ több tájáról is érkezhettek. Kétségtelen, hogy a legtöbb genetikai kapcsolat az Urál vidéki, akkori népesség felé vezet, egyes vonalak ugyanakkor Közép-Ázsia sztyeppe területeire mutatnak. Az utóbbi kapcsolatok közvetett vagy közvetlen volta azonban még kérdéses.

Már az etelközi csontleletek is keveredésről adnak számot

Egy ennyire vegyes összetételű csoport eredetét, származását hogyan lehet vizsgálni?

Megpróbáljuk azonosítani az egyes genetikai komponensek eredetét. Nem csak a saját vizsgálati eredményeinket elemezzük, hanem azt is megvizsgáljuk, hogy a nemzetközi adatbázisban utolérhető, mások által publikált tudományos közlések adatai hogyan használhatóak fel a mi kutatásunkban, a magyarok őseire vonatkoztatva. Itt aztán határt kell húzni: meddig tart az a kutatási lehetőség, amely a magyarok őseiről szól, és honnan kezdve már csak egy általánosabb előzményről. Ha úgy nézzük, akár az emberiség kialakulásáig is vissza lehet nyúlni, és akkor mindenki mindenkinek a rokona…

Bocsánat, de szigorúan véve ez tényleg így van…

Valóban. Persze nagyon nem mindegy, hogy kit-mit tekintünk még a saját ősünknek, illetve milyen szempontok szerint. Van egy másik kutatásunk, amelyben etelközi mintákat vizsgálunk. Az előzetes eredmények alapján ők is vegyes csoportot alkottak. Látunk olyan genetikai elemeket, melyek összekapcsolják ezt a népességet az Urál vidékiekkel, illetve a Kárpát-medencében feltárt honfoglalás kori sírban nyugvó egyénekkel. Ennek a kapcsolatrendszernek a vizsgálata is rendkívül érdekesnek ígérkezik.

Ide kívánkozik Révész László régészprofesszornak az a megállapítása, mely szerint, amikor egy hódító népcsoport rátelepszik a korábban ott lakottakra, akkor előbb-utóbb genetikai kapcsolatba kerülnek, majd, amikor a hódítók továbbállnak, sokan velük tartanak a meghódítottak közül, viszont a hódítók egy része nem megy tovább, hanem marad. Ez mintha pontos genetikai forgatókönyve lenne az Őshaza à Levédia à Etelköz –à Kárpát-medence történetnek. Mennyire igazolható ez genetikailag?

A feltételezett őshaza területéről, az Urál vidékéről publikált genetikai eredményeink alapján a X-XI. századi uráli népesség anyai vonalon nagy hasonlóságot mutat a honfoglalás kori Kárpát-medence egyes temetőivel. Szintén vizsgáltuk az ún. „keleten maradt” magyarokat, akik a VIII-IX. században nem vándoroltak nyugat felé, hanem a Volga-Urál régióban éltek tovább. Ők genetikai adatok alapján mind az Uráli népességgel, mind a Kárpát-medencei honfoglaláskori népességgel mutatnak hasonlóságot, ugyanakkor detektálható némi változás is a csoportok összetételében. Levédia földrajzi lokációja egyelőre nem tisztázott, genetikai adatokkal sem tudjuk alátámasztani egyik létező teóriát sem.

A Dunántúlt később lakták be a honfoglalók

A legjobban kutatható, leggazdagabb kora-honfoglalás kori anyag a Tisza-Bodrogköz vidékéről került elő, nemcsak régészeti, hanem genetikai szempontból is. A Dunántúllal mi a helyzet?

Erről a területről kevesebb, jellegzetesen „honfoglaló” típusú temető került elő, a korai időszakban nem telepedtek itt meg nagyobb számban a beérkező magyarok, ebből adódóan is egyelőre óriási a különbség a genetikailag elemzett minták számában Magyarország keleti és nyugati területei között. Van azonban a Dunántúlon is néhány jelentős lelőhely, melynek vizsgálata érdekes eredményeket hozhat. Kiemelném ezek közül Szakony honfoglalás-kori temetőjét, mely egy nagyon kicsi, csupán 7 sírból álló temető, az itt talált egyének többsége rendkívüli módon hasonlít a Volga-Urál régió középkori lakosságára. Vizsgálataink alapján azt látjuk, hogy a Dunántúl genetikai összetétele nem változott meg alapjaiban a IX-XII. század során, bár a honfoglalók által behozott új genetikai elemek kisebb-nagyobb mértékben már megjelennek a korabeli népességben.