A Tisza völgyi gátrendszer közel akkora területet véd meg az áradásoktól, mint Hollandia. A hatalmas munka terveit Vásárhelyi Pál készítette elő, és bár igaz, hogy a kivitelezés végül nem az ő tervei szerint kezdődött el, évtizedekkel később mégis az ő elképzeléseihez nyúltak vissza.

Nagy napja volt a Tisza szabályozásának 1846. augusztus 27-én. Aznap reggel, Tiszadobnál maga Széchenyi István végezte el az első kapavágást, ezzel megkezdődött a Tisza szabályozása. A tervek eredeti kidolgozója, Vásárhelyi Pál azonban ezt már nem élhette meg, ő szó szerint belehalt az előkészítésbe.

Vásárhelyi Pál (Szepesolaszi, 1795. március 25. – Pest, 1846. április 8.)

Vásárhelyi térképezte fel elsőként a hazai Duna-szakaszt is

A történet korábbról kezdődik. Vásárhelyi Pál 1795-ben született, mérnöki diplomáját 1816-ban kapta meg. A következő évtizedekben szinte végig folyószabályozásokkal foglalkozott, illetve a folyók völgyének felmérésével. A Kőrösök völgyének felmérése után egy, a mai napig is meghatározó munkának volt részese, majd irányítója, a Duna mappációnak. Ez az 1820-as 1830-as években zajló hatalmas munka gyakorlatilag a Duna magyar szakaszának pontos, részletes feltérképezését jelentette, amelyet olyan alapossággal végzett el az általa irányított csapat, hogy a megszületett térképeket minden hazai és külföldi szakember a legnagyobb elismeréssel említette.

Az árvízvédelmi munkák előtt másképp nézett ki a térkép (Wikipedia, https://foldepites.wordpress.com/terkepek/)

Vásárhelyi időközben más feladatokat is ellátott, egy másik, ekkor zajló nagy feladat, az Al-Duna szabályozásának egyik kulcsembere volt. Munkájának elismeréseként 1835-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1838-tól rendes tagjának választotta.

Az 1840-es években József nádor felkérésére a Tisza szabályozásának kérdésével kezdett el foglalkozni, de ettől függetlenül elvégzett még egy fontos feladatot, 1843-ban meghatározta az Adriához viszonyított magyarországi magassági alappontot. Addig az egyes területeket az adott vízfolyáshoz viszonyították, egységes rendszerbe ekkor foglalta azokat Vásárhelyi.

Nemcsak gátakat tervezett, e hídtervet 1838-ban készítette a Lánchíd alternatívájaként. A híd közepén egy nyitható kapu van, a hajók számára.

A Tisza szabályozásának tervénél a kortársak többségétől eltérő nézetet képviselt. Ő a folyót úgy kívánta volna gátak közé szorítani, hogy az ártéren széles helye legyen lefolyni, a töltésekkel, gátakkal a vizet „kormányozta” volna. A két gát között így a víznek elég helyet hagyott volna, és a gátakat facsoportokkal, ligetekkel erősítette volna meg.

A Tisza-part árvíz utáni újjáépítése 1900 körül (Fotó: Fortepan, Fődi Gábor)

Az eredetileg 1419 kilométer hosszú Tisza, illetve az egész Alföld a XIX. század elején egész más képet mutatott, mint manapság, ahogy mi azt ismerjük. A Tisza az Alföldön hatalmas kanyarokkal tarkítva folyt keresztül, és maga az Alföld nagy része mocsaras volt, amelyet a Tisza időszakosan el-el öntött. Évszázadokig ez senkit sem zavart, hiszen ezzel együtt éltek az emberek, de a XIX. században a vasút, az ipari fejlődés, a mezőgazdasági termelés növekedésének igénye, valamint a településeket rendre pusztító árvizek okozta mind nagyobb károk felélesztették a Tisza szabályozásának igényét. A Tisza, ha áradt, akkor igencsak pusztított, amit egy szemtanú, történetesen Petőfi Sándor A Tisza című versében így írt le:

Pár nap mulva fél szendergésemböl/Félrevert harang zugása vert föl./ Jön az árviz! jön az árviz! hangzék,/ S tengert láttam, ahogy kitekinték.

Mint az őrült, ki letépte láncát, / Vágtatott a Tisza a rónán át, / Zúgva, bőgve törte át a gátot,/ El akarta nyelni a világot!

A probléma megoldására a XIX század első felében adva is volt a két legmegfelelőbb ember, a zseniális mérnök Vásárhelyi Pál, és a minden közlekedési fejlesztési kezdeményezést felkaroló politikus, szervező zseni, látnok és üzletember, Széchenyi István, aki kormányzati felhatalmazással is bírt, hiszen a Helytartótanács Közlekedési Bizottmányának elnöki posztját is betöltötte.

Széchenyi tudta, hogy a Tiszát szabályozni kell, ahhoz, hogy a vizet a mederben tartsák, hogy vasút épülhessen, hogy a mezőgazdaság az Alföldön is fejlődhessen. Vásárhelyi pedig azt tudta, hogy ezt miképp kell megvalósítani úgy, hogy azzal a Tisza és a környezete is a legtöbbet profitálja.

A szélesre hagyott árteret a földesurak ellenezték

Vásárhelyi terve szerint összesen több, mint 120 helyen vágták volna át a folyó kanyarulatait, és úgy építette volna meg a gátakat, hogy azok a vizet kormányozva, terelve, gond nélkül vezethessék le az áradásokat. Ez azonban nemcsak a helyi földesurak, de sok korabeli szakértő szerint sem volt megfelelő. A földesurak több megművelhető földet szerettek volna, és a tervet vitató mérnökök sem értettek egyet a szélesebbre hagyott ártérrel.

A Tisza szabályozás tervét Vásárhelyi a Vízi és Építészeti Főigazgatóság mérnökeivel közösen készítette el, és az 1846. március 25-én lett kész, majd 1846. április 8-án mutatták be a pesti Károlyi palotában a Tiszavölgyi Társulat előtt. Ezt a csoportosulást 1846 januárjában alakította meg Széchenyi István és ez egyesítette a helyi szerveket, érdekelteket.

Az április 8-i ülésen éles vita alakult ki, amelyben a résztvevők nem Vásárhelyi tervét fogadták el. A vitáról Széchenyi a naplójában csak annyit írt, hogy a segítségével sikerült egy kompromisszumos döntést hozni.

A szavazás, majd a vita után az ekkor 51 éves Vásárhelyi Pál felugrott, és azt kiáltotta a résztvevők felé, hogy „Megölik a Tiszát!”, majd összeesett. Szívinfarktust kapott, és még aznap este 11 órakor meghalt. A Hetilap című újság két nappal később ezt írta:

A Tisza szabályozást tetemes csapás érte! Vásárhelyi Pál meghalt! — 8-án délelőtt a tiszaszabályozó ülés alkalmával szél ütötte, s 9-re virradóra hasznos, becsületes földi pályáját bevégzette. Benső fájdalommal közöljük e mindnyájunkkal közös sorsnak a boldogulton történt telje­sültét; mert ép olly mértékben, miilyenben jeles hazafiui jellemmel párosult szaktudományi jártasságát ismértük, va- lánák az ö személyéhez a tiszaszabályozási ügyben igen szép remények kötve. -— Milly sokfélekép mutatkozik e haza vál­lalatin a balcsillagzat! — Isten adjon a tiszaszabályozáshoz jellemben, tudományban, és hazafiui indulatban a boldogult- hoz hasonlót!

Vásárhelyi helyett egy olasz mérnököt, a Pó folyó szabályozásában már eredményeket elért Pietro Paleocapa-t bízták meg a munka folytatásával. Az olasz mérnök más szemmel, más tervvel állt elő, ő csak 22 helyen vágta volna át a Tiszát, és sokkal keskenyebb árteret hagyott, ugyanis ő úgy vélte, hogy a gátak feladata nem a vizek levezetése, kormányzása, hanem az, hogy a vizet a helyén, azaz a gátak között tartsa.

A szabályozási munkák évtizedekig tartottak, és azokat a Tisza viselkedéséhez lehetett, kellett alakítani, hiszen gyorsan kiderült az, ha egy elképzelés nem jó. A terveket tehát folyamatosan módosítani kellett. A század második felére bebizonyosodott, hogy Vásárhelyinek volt inkább igaza, ezért fokozatosan visszatértek az ő elképzeléseihez.

A Tisza szabályozása egy felfoghatatlan méretű munka, amely még ma sem zárult le. A folyó hosszát a több, mint 1400 kilométerről 962 kilométerre rövidítették, 196 kilométernyi új medret ástak, és 589 kilométernyi holtágat hoztak létre. A megvédett terület mértékét jól jellemzi, hogy a szabályozással 38 500 négyzetkilométernyi területet mentesítettek az árvizektől, ami alig kisebb, mint Hollandia teljes, 41,5 ezer négyzetkilométeres területe. Vásárhelyi szelleme azonban ma is ott van a Tisza szabályozási munkálatoknál, hiszen a legújabb, aktuális programot Vásárhelyi Tervnek hívjak, illetve annak mai szakaszát már a „Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése” névvel illetik.

Vásárhelyi Pál szobrát – az ország első mérnök szobrát – 1905-ben Szegeden állították fel, és a szobor talapzatán vezetik a Tisza rekord vízállásait.

Vásárhelyi Pál életének 51 éve alatt nagyon sokat tett a hazai folyószabályozásokért, igaz a munkát nem egyedül végezte, sok tehetséges mérnökkel karöltve, de a követendő irányt jórészt ő mutatta meg.