A vízügyi igazgatóságok továbbra is ki tudják elégíteni a szerződéses mezőgazdasági vízigényeket

Újabb delfintámadás érte a fürdőzőket Japánban
2022-08-13
Több mint 20 százalékkal nőtt a megújulókból termelt áram májusban
2022-08-13
Show all

A vízügyi igazgatóságok továbbra is ki tudják elégíteni a szerződéses mezőgazdasági vízigényeket

A vízügyi igazgatóságok továbbra is ki tudják elégíteni a szerződéses mezőgazdasági vízigényeket – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Az OVF kiemeli: az év első hét hónapjában a mezőgazdasági vízszolgáltatás keretében ténylegesen szolgáltatott vízmennyiség jóval meghaladta a korábbi években tapasztaltakat. 2020-ban augusztusig a kiszolgált vízmennyiség az összes igény 58 százalékát, 2021-ben 64 százalékát tette ki, a becsült igények figyelembevételével kalkulált mennyiség alapján az idén ez az érték már 86 százalék – ismertették.

Jelezték: a nyár végéhez közeledve a kiadott vízmennyiségek az előző hónapokhoz képest már csökkenő tendenciát mutatnak, a gazdák továbbra is élnek a rendkívüli vízhasználat igénylésének lehetőségével. A vízügyi igazgatóságok a rendelkezésre álló vízkészletek figyelembevételével adnak ki új engedélyt, szem előtt tartva, hogy a szerződéses vízhasználók érdekei ne sérüljenek.

Az országban a 12 vízügyi igazgatóságból 11 területén van vízhiány elleni védekezési készültségi fokozat érvényben, 7 vízhiánykezelő körzetben I. fokú, 5 vízhiánykezelő körzetben II. fokú, és 25 vízhiánykezelő körzetben III. fokú vízhiány elleni védekezési készültséget rendeltek el tájékoztatott az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.