Átadták a Pécsi Eszter Tanári Díjakat Budapesten

Idén is tíz zeneművészeti tehetséget ismert el az MVM
2022-11-24
Múlt és jelen találkozása az Antenna Hungária nyíregyházi rádióállomásán
2022-11-24
Show all

Átadták a Pécsi Eszter Tanári Díjakat Budapesten

Tizenegy, természettudományokat oktató középiskolai tanár vehette át a Pro Progressio Alapítványnak Pécsi Eszterről, az első magyar mérnöknőről elnevezett ez évi tanári díját szerdán Budapesten, a Műegyetemen.

A 14 évvel ezelőtt alapított, ám ettől az évtől Pécsi Eszter nevét viselő kitüntetést olyan oktatók vehetik át, akik a legtöbbet teszik a műszaki tudományos ismeretek átadásáért, népszerűsítéséért.

Czigány Tibor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora az ünnepségen hangsúlyozta: azért nevezték el Pécsi Eszterről a díjat, mert szeretnék, ha minél több középiskolás lány választaná a jövőben a műszaki-tudományos pályát.

Közölte, büszkék arra, hogy a női hallgatók aránya a Műegyetemen immár eléri a 34 százalékot, a műszaki területen pedig a 30 százalékot. Ezzel közelítik a világátlagot: az UNESCO, vagyis az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezete adatai szerint ugyanis világszerte 35 százalékos a műszaki tudományos területen egyetemi tanulmányokat folytató nők aránya.

Emlékeztetett arra, 127 éve vált lehetővé Magyarországon a nők számára, hogy felsőfokú tanulmányokat folytassanak, és 1918-ban nyílt meg ez a lehetőség a műszaki, mérnöki szakokon is.

Kisfaludy László András, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára köszönetét fejezte ki minden magyar nőnek, aki Pécsi Eszter nyomdokaiban járt az elmúlt évtizedekben.

Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára arról szólt: a tárca számára azért fontos a műszaki-tudományos tehetséggondozás, mert a felsőoktatási modellváltás egyik fő célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a képzést és a munkaerőpiacot. Márpedig a munkaerőpiacon egyre inkább felértékelődnek a műszaki ismeretek.

A kormányzatnak az a szándéka – folytatta -, hogy 2030-ig Magyarország az Európai Unió első tíz országa közé kerüljön az innováció területén. Ennek érdekében pedig a mai 62 ezerről 90 ezerre kívánják növelni a kutató-fejlesztő mérnökök számát – mondta a politikus.

Az idei díjazottak: Csanády Gáborné (Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest), Dobos Sándor (Fazekas Mihály Gimnázium és Gyakorló Általános Iskola, Budapest), Fürjes János (Győri SzC Hild József Építőipari Technikum), Hajdara Botond (Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest), Juhász Attila (Miskolci Herman Ottó Gimnázium), Kalydi György (Győri SzC Baksa Kálmán Gimnázium), Király Sándor (Neumann János Gimnázium, Eger), Péter Csaba (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium), Tassy Gergely (Veres Péter Gimnázium, Budapest), Tóth Mariann (Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium) és Zsigó Zsolt (Nyíregyházi SzC Bánki Donát Műszaki Technikum).

Elhangzott: a tanári díj megalapítása óta immár 151 oktató vehette át az elismerést.

Pécsi Eszter 1899-ben született Kecskeméten. Műszaki tanulmányait Berlinben kezdte, ám amikor megnyílt a műszaki felsőoktatás lehetősége a nők előtt Magyarországon, hazatért, és 1920-ban első magyar nőként átvette a mérnöki (építőmérnöki) oklevelet a budapesti műegyetemen.

Nevéhez fűződik az első magyarországi vasbeton házak szerkezetének megtervezése, majd 1945 után tagja volt annak a mérnöki csapatnak, amely a főváros ostroma során megsérült épületek statikai felülvizsgálatát végezte.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc után előbb Ausztriába, majd az Egyesült Államokba emigrált, 1965-ben átvehette az Egyesült Államok legjobb statikai tervezőjének járó díjat. Munkássága lehetővé tette számos New York-i felhőkarcoló megvalósítását.

Pécsi Eszter 1975-ben New Yorkban hunyt el, hamvait később a budapesti Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra – ismertették a díjátadón.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.