Bármennyire is vadnak és üresnek tűnik a jeges földrész, az emberi törekvések a meghódítására végleg megváltoztatják arculatát. A világjárvány erre még rá is tett egy lapáttal.

Kevesen gondolnák, hogy ezen az üres, megszelídítetlen helyen még ajándékbolt is működik. A Port Lockroy nevű kis faépületet 1944-ben építették Nagy-Britannia első állandó antarktiszi bázisaként, majd 1962-ben elhagyták. Húsz évvel később a Brit Antarktiszi Felmérés (British Antarctic Survey) csapatának két tagja felkereste az elhagyatott állomást, mely azóta már szinte csak az itt élő szamárpingvin-populáció érdeklődését kelti fel, melyek az épület kültéri szarufáin lépkednek, és kíváncsian bekukucskálnak az üvegablakokon, akárcsak a turisták. Az év jelentős részében azonban az épület lakatlan, mint maga az Antarktisz – a leghidegebb hely a Földön (-58 °C-os hideg), ahol a szélsebesség akár a 320 kilométer/órát is elérheti. A földrészen nyáron mindössze négyezer, főként tudományos munkát végző kutató él, télen ez a szám negyedére csökken. A turisztikai céllal érkezők száma évente mindössze tízezerre tehető.

Elhagyott kunyhók, templomok, üres kutatóállomások

De bármennyire is sivárnak tűnik az Antarktisz, az emberiség befolyása napjainkra jelentősen formálni kezdte a földrészt. Félig üzemképes, ám elhagyatott állomások találhatók szerte a kontinensen, némelyik még lakható, mások tönkrementek a szélsőséges körülmények miatt. Számos viszont azért áll még mindig, hogy megerősítse a földterületre, halászati jogokra és ásványkincsekre vonatkozó geopolitikai igényeket. Ezek az elhagyott épületek, vagy „szellemtanyák” e kemény vidék iránti szenvedélynek – a megértés és meghódítás iránti törekvésnek – a megnyilvánulásai, amely végül inkább megsemmisíteni kezdi. A kontinensen mintegy ötezer darab állandó struktúra található, zömmel kunyhók, világítótornyok, templomok, de sziklamászó falakkal rendelkező kutatóállomások is. A közelmúltban, a világjárvány előtt a 76 aktív kutatóállomás mintegy felének kellett télire bezárnia, másokat viszont teljesen elhagytak.

Port Lockroy, Antarktisz (Wikipedia)

A kontinensen a környezetvédelmet szabályozó Antarktisz-egyezmény (Antarctic Treaty) Madridi jegyzőkönyve rendelkezik az „elhagyott” munkaterületekről, melyek pontos számáról a mai napig nem tudni. Habár Shaun Brooks, a Tasmániai Egyetem tudományos munkatársa kísérletet tett az Antarktisz emberi lábnyomának feltérképezésére, teljes képet ő sem tudott alkotni. Az általa megtalált épületek azonban aránytalanul sok helyet foglalnak el a part menti területekből, melyekhez praktikusabb hozzáférni, és melyeket kutatásra alkalmas növény- és állatvilág jellemez. A földrész kevesebb, mint 1 százaléka jégmentes, és ahogyan Brooks és munkatársai a Nature Sustainability tudományos folyóiratban, 2019-es tanulmányukban beszámoltak, az összes épület 81 százaléka ezeken az ökológiai „szigeteken” fekszik. A földrészen megzavart terület több mint feléért pedig kizárólag három ország, az Egyesült Államok, Oroszország és Ausztrália felelős.

Elméletileg a Madridi jegyzőkönyv tiltja, hogy bármilyen felesleges szerkezet maradjon a kontinensen, és megköveteli, hogy azok takarítsák el ezeket, akik használták, vagy elhagyták őket. Ám ez drága és logisztikai szempontból sem egyszerű, ráadásul a szerződés számos kiskaput hagy nyitva, például mentesít minden olyan, a protokoll szabályozása alá tartozó állomást, amely annak hatályba lépése előtt épült (vagyis a jelenlegi összes állomás kétharmadát), emellett a történelmi jelentőségű helyeket vagy műemlékeket, valamint azokat az épületeket is, amelyek eltávolítása esetén környezeti károk keletkeznének. Az országoknak további okuk is van arra, hogy ezeket az építményeket állva hagyják, méghozzá stratégiai értékük miatt, egyfajta tartós jelenlét-markerként. A Szovjetunió bukása után például néhány állomás hosszú évekig üresen állt, emlékeztetőként mégis otthagyták őket, hogy jelképezze, az állam valaha fontos szereplőnek számított és mindenütt megvetette a lábát.

A kiolvadó veszélyes hulladék környezeti katasztrófával fenyeget

Egy állomás létének miértjét azonban nem egyszerű megállapítani. Ennek egyik oka, hogy korlátozott hozzáférésűek, és a mostoha körülmények miatt nehéz megmondani, hogy elhagyatottak-e, vagy egyszerűen csak ritkán működnek. Néhány, ami annak tűnik, mindössze nyári állomás, amelyek néhány hétig állnak csak nyitva, de a különféle szerződésekben, illetve jelentésekben folyamatosan aktív bázisokként szerepelnek. Az elhagyott tehát nem egészen helyes megnevezés. A használaton kívüli állomások pedig még továbbra is jelképezhetik egy ország globális befolyását. A globális „erő” másképp is kivetíthető az Antarktiszra. Bulgária például korábban elhanyagolható jelenléttel bírt, az elmúlt 10 évben viszont az újonnan elnevezett 1500 hely közül legalább ezer hozzá fűződik. Ez a legolcsóbb módszer a globális jelenlét biztosítására, de óriási a különbség egy hely elnevezése, vagy egy épület elhelyezése között, hiszen az épület fizikai jelenlétével tartós környezeti hatással bír.

Az ötvenes években például az Egyesült Államok és Új-Zéland közös állomást nyitott a szamárpingvinek nagy telepei közelében, Cape Hallettben. Az állomás és az utak, amelyek fészkelőterületeken is áthaladtak, több mint 7000 pingvinnek jelentették a költözést. Vagy nézzük csak az Egyesült Államok alapította, de ausztrál kézbe került Wilkes-állomást, melyet amikor 1969-ben elhagytak, több ezer tonna földbe fagyott veszélyes hulladék maradt hátra. Néhány évvel ezelőtt viszont a nagy olvadások miatt ezek a vegyi anyagok, nehézfémek és szénhidrogének – ökológiai katasztrófával fenyegetve-  elszabadultak. Sajnos rengeteg állomás nincs felügyelet alatt, és általában azok, melyekkel sok probléma lehet. A part mentén több dél-afrikai állomás (SANAE I, II és III) is a hó fogságába esett. Az eltemetett épületek, köztük azok környezetszennyező tartalma idővel, a jégtakarók elmozdulása következtében a tengerbe kerülnek, ami hatalmas szennyezési kockázatot jelent.

Cape Hallett, Antarktisz (Wikipedia)

Az Antarktisz és az ott élő állatok, hasonlóan más érintetlen ökoszisztémákhoz, rendkívül érzékenyek. Azok a tevékenységek, melyek következmény nélkülinek tűnhetnek, olyan módon befolyásolhatják egy terület életét, amelyet nem mindig látunk azonnal. Még az átmeneti emberi látogatások is tartós nyomot hagyhatnak, olyan károkat okozva, melyek helyreállításához sok esetben legalább évtizedek kellenek. A kutatók például megállapították, hogy még erre az alig látogatott földrészre is olyan (invazív) fajokat hurcoltak be, melyek ugyan akaratlanul, de gyorsan képesek elterjedni és a helyi, sok esetben ritka fajokkal szemben dominánssá válhatnak. Nem beszélve arról, hogy a kutatások célpontjául választott területek a hozzájuk szükséges infrastruktúra áldozatául is esnek.

Már csak az Antarktisz egyharmadát nem érinthette ember

Nemrég egy kutatócsoport azt kezdte el vizsgálni, hogy a kontinens élőhelyeinek mekkora része minősül még érintetlennek. Egyes meghatározások szerint a földrész továbbra is teljes mértékben vadonnak tekinthető, most azonban ennél jóval szigorúbb szempontokat vettek figyelembe. Azokat a területeket próbálták megtalálni, melyet az ember ténylegesen sohasem érintett. Történelmi és jelenkori feljegyzések adatsorainak felhasználásával megállapították, hogy a kontinens nagy részét valamilyen módon már megzavarták a tudományos kutatások, az infrastruktúra, vagy a turizmus. Csak az Antarktisz nagyjából egyharmadán találhatunk még olyan nagyobb területeket, amelyekről nem állnak rendelkezésre nyilvántartások az emberi jelenlétről. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem is járt ott senki.

Habár az érintetlenség sokszor hangoztatott fogalom az Antarktiszi-egyezményben, és a Madridi jegyzőkönyvben egyaránt, pontos meghatározások e területek megvédését illetően nincsenek. Az ezzel kapcsolatos probléma abból a korábbi, téves elképzelésből adódik, hogy az Antarktisz olyan hatalmas, hogy az emberi hatások szinte észrevétlenek maradnak. Úgy tűnik, hogy a sok kicsi sokra megy elvén mégiscsak sikerült olyan visszafordíthatatlan folyamatokat elindítani és működésben tartani olyan mesterséges tárgyak elhelyezésével, melyek végső soron e fontos terület vesztét okozhatják.

S egy szomorú slusszpoén. Decemberben már a COVID is megjelent a jeges földrészen. Egy chilei kutatóbázison mutatták ki először jelenlétét…

(Nyitókép forrása: Wikipedia)