Az ágyúk megjelenése a történelem során megváltoztatta a hadviselés módját. Nemcsak a szárazföldi csatákat, hanem a várak, erődök építési módját, ugyanis az ágyú nemcsak az ostromlókat, de az ostromlottakat is új módszerek kidolgozására sarkallta.

A középkori várak középpontjában általában a több emelet magas lakótorony állt, amelyet magas falak és kecses, karcsú tornyok szegélyeztek. A korabeli hadseregek ellen ezek az építmények megfelelőek voltak, hiszen ha az ostromlók nem tudták rohammal vagy csellel bevenni a várat, akkor hosszú ostromra kellett számítani.

Magas fal, kiugró kerek torony, a középkori várak sajátja (Fotó: Pixabay)

A magyar embereknek a várostromot nem kell bemutatni, hiszen az Egri Csillagokban, akár a könyvben, akár a filmben, mindenki megismerhette az ostromlók és ostromlottak legtöbb eszközét. Az ostromlók aknát áshattak a fal alá, roham esetén hosszú létrákon próbálhattak feljutni a várfalra, vagy használhattak speciális ostromgépeket is.

A puskapor megváltoztatta a várépítést

Ezek a puskapor alkalmazása előtt jobbára mechanikai eszközök voltak. Az egyik ilyen masina, az ostromtorony, ami olyan fa alkotmány volt, amelyet ott a helyszínen, védve a várbeliektől, a fallal egy magasra építettek, majd ezeket a hatalmas fa alkotmányokat odavonszolták a falakhoz, és innen próbálták elfoglalni annak egy részét.

A katapulttal kövekkel lőtték a várfalat, annak reményében, hogy egy szakaszon leomlik, és akkor meg lehet indítani a rohamot. Az is előfordult, hogy a katapulttal dögöket, betegségben elhullott állatokat lőttek be a falon belülre, a nagy pestisjárvány is egy ilyen ostrom eredményeképp tört ki a XIV. században. Az is megtörtént, hogy égő anyagot katapultáltak be, ezzel próbálva felgyújtani a benti épületeket.

A faltörő kos, ahogy a neve is mutatja, arra szolgált, hogy a falat, de inkább a vár kapuját megpróbálják betörni.

Ha ezek egyike sem vezetett eredményre, maradt a kiéheztetés, persze az is előfordult, hogy az ostromlók fogytak ki előbb a készletekből vagy az időből.

Azonban a XIV. században megjelent Európában egy új találmány, amely 200 év alatt a várépítészetet teljesen átalakította. Ez pedig az ágyú volt. Az ágyút Kínában már a XI. századtól használták, mind csatákban, mind ostromoknál, de igazi komoly pályafutást Európában ért el.  

Nagy Lajos már ágyúkkal vette be Zadart

Ezt a félelmetes, akkor még inkább hangos, ijesztő, mint valóban veszélyes fegyvert Európában elsőként az arabok használták. Már 1323-ból van adat arról, hogy ágyút vetettek be Ibériában. Nem sokkal később pedig Nagy Lajos magyar király Zára (Zadar) 1346-os ostromakor használt ágyúkat.

Az ágyúk természetesen megjelentek a várostromoknál is, hiszen ez jó eszköz volt a falak lerombolására, rések törésére. Az egyik leghíresebb falromboló ágyú Konstantinápoly 1453-as bevételekor használt hatalmas, 8 méter hosszú alkalmatosság volt, amely fél tonnánál is nehezebb bazaltlövedékeket tudott kilőni. Ezt a szörnyeteget egy magyar ágyúmester, név szerint Orbán öntötte a török szultánnak, innen is a neve, Orbán-ágyú.

A 8 méteres ágyúszörny, az Orbán ágyú (fotó: Wikipedia)

A korabeli, középkori várak magas falai, tornyai nem igazán állták a tüzérségi tüzet, könnyű volt azokat lerombolni.

A reneszánsz olasz gondolkodók nagyon sokat foglalkoztak, hogyan lehetne olyan várakat építeni, amelyek jobban kihasználják az új eszköz adta lehetőségeket, hiszen azt nemcsak az ostromlók, de a védők is bevetették. Az itáliai városállamok számára ez nagyon fontos volt, a belső háborúk miatt a fallal kerített települések védelme kiemelt jelentőséggel rendelkezett, ezért nem is a tökéletesen védhető várat, hanem a tökéletesen védhető várost kívánták megépíteni.

A probléma leegyszerűsítve a következő volt: Hogy lehet úgy kialakítani a falakat és a bástyákat, hogy azok minden pontját lehessen ágyútűzzel védeni?

Az nyilvánvaló volt, hogy a falaknak vastagabbnak kell lenniük, olyannak, amely képes elnyelni az ágyútüzet. Erre a kő-föld keveréke volt ideális, ráadásul az így épült védműveknek nem is kell olyan magasnak lenniük, hiszen a magas falakat könnyebb eltalálni, viszont sokkal nehezebb megépíteni a megfelelő vastagságban.

A füles bástya működésének bemutatása az egri Dobó István vármúzeumban (Fotó: Wikipedia)

A falak magasságának csökkentése mellet a valódi megoldás a várak alakjának drasztikus átalakítása volt. Eltűntek a magas tornyok, a kerek és a négyszögletes bástyák, amelyeknek komoly holtterük volt. A falat ostromló ellenséget ugyanis a megfelelően elhelyezett ágyúkkal oldalról le lehetett söpörni a falról, de ha a kerek vagy szögletes bástya azon részén tevékenykedtek, ahová az ágyúk „nem láttak el”, akkor ott nem lehetett őket lőni.

A fülesbástya volt a védők ellenszere

Erre a problémára alkották meg a holttér mentes bástyákat, amelyek alakja jellemzően ötszögű, azaz a végük csúcsos. Az ilyen vár falának minden részét be lehet lőni oldalról belső ágyúval, azaz le lehet söpörni a rohamozó ellenséget.

Itáliában komoly tudomány épült erre a rendszerre, és a török kor alatt hazánkba is számos olasz hadmérnök érkezett, akik egész várakat vagy várak egyes részeit építették át az új módszer szerint.

Sőt idővel a rendszert tovább is fejlesztették, a bástyák tövei kis vállakat, füleket kaptak, innen a „fülesbástya” név is. E rendszer szerint az első erőd Itáliában Aquilában épült meg az 1530-as években, és Magyarországon is viszonylag korán megjelent, Győr erődítésénél 1564-ben már használták.

Hogy is működött a füles vagy más néven olasz bástya?

Egyrészt tömör, kő-föld építmény volt, nem volt magasabb a várfalnál, de abból kiugrott. A belsejében járatok voltak, a kazamaták, ezek vezettek az ágyúállásokig, amelyek a fülek tövében, oldalra néztek. A bástyák olyan távol voltak egymástól, hogy a két szomszédos falát az ágyúk még elérjék, így minden pontját tudták fedezni, és védeni tudták egymást. Mivel az ágyuk a fülek takarásában kaptak helyet, az ostromlók csak igen kis szögből tudták lőni ezeket az állásokat, így viszonylag védettek voltak.

A rendszert a XVI-XVII. században továbbfejlesztették, a védelmi rendszer kifalazott árkokat, földhányásokat kapott, azaz úgy alakították ki a várfalak előtti terepet, hogy az ostromlók minél hosszabb ideig kénytelenek legyenek fedezék nélküli, jól belőhető és a gyors mozgást lehetetlenné tevő terepen megközelíteni a falakat.

A világban számos helyen építették át e szerint a várakat, sőt egész városokat is terveztek e metódus szerint. Erre a legjobb példa az itáliai Palmanova, de ezen elvek alapján épült meg 1573 és 1580 között Érsekújvár hatszögletű, füles bástyákkal felépített új vára is.

Palmanova városa Itáliában (Forrás: Wikipedia)

Ezek az erődrendszerek a XVIII.-XIX. században is használatban voltak, egészen a modern kori háborúkig épültek ilyen elvek alapján erődök Európában. A Habsburg birodalom legerősebb, gyakorlatilag bevehetetlen erőssége a XIX. században is hasonló elvek mentén épült meg. Ez az erődrendszer Komárom volt, nem véletlen, hogy Klapka tábornok és seregei sikerrel álltak ellen a császári ostromnak a Szabadságharc alatt.