Trump elnök új rendelettel tette lehetővé amerikai cégeknek a Holdon való bányászatot, létrehozta az űrhaderőt és űrparancsnokságot. Mindezt a világűr békés felhasználását előíró és ezt minden erre képes ország számára egyformán lehetővé tevő nemzetközi egyezményekre fittyet hányva. Ferencz Orsolyát, az űrkutatási miniszteri biztost az űr gyarmatosításával kapcsolatos aggodalmakról és a magyar űrtevékenységről is kérdeztük.

Miközben a világ az SpaceX és a NASA közös sikerére figyel, melynek eredményeként az amerikaiak újra képessé váltak önállóan embert küldeni a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), az USA fent említett egyoldalú lépései nem tűnnek aggasztó fejleményeknek? – kérdezem Ferencz Orsolyától, hazánk űrkutatásért felelős miniszteri biztosától.

Az hogy az amerikai kormányzat az elmúlt néhány évben a korábbinál nagyobb figyelmet fordít a világűr felé, önmagában örömteli változás, hiszen ez a csúcstechnológiát és az innovációt képviselő, ráadásul az emberiséget nagymértékben motiválni képes terület. Szomorú lenne, ha az említett lépések azt a fontos, eddig nemzetközi konszenzuson alapuló alapelvet ingatnák meg, miszerint a világűrt az egyetemes emberiség közös tulajdonának tekintettük. Ezzel egy új gyarmatosítás előszobájába kerülhetnénk. Az űr „aki kapja, marja” jellegű hasznosítása több, a Földön az elmúlt évszázadokban sokszor megvalósult példát idéz, melyek mindig konfliktusokat szültek. Persze az emberiség történelmét ismerve, kérdés, hogy ezeket hogyan lehetett volna elkerülni.

Sokan hivatkoznak a tömegpusztító fegyverek űrbe, vagy égitestekre telepítését megtiltó, illetve ezek egyoldalú kisajátítását megtiltó 1967-es Világűregyezmény mellett a nemzetközi jogra épülő 1979-es Hold Egyezményre, melyet viszont sajnos sem az USA, sem a többi nagy űrnemzet nem írt alá.

Nehezen megemészthető igazság, hogy a jogot nem elég deklarálni, azt be is kell tartatni, márpedig egy olyan technológiától függő szektorról beszélünk, ahol ha valamelyik félnek egy eszköz kerül a kezébe, akkor az el fogja vele érni a célját. Ennek megakadályozására nemcsak valamiféle szabályozásra, hanem az érdekérvényesítés technológiai eszköztárára is szükség van. Az USA és sok más nemzet az űr erőforráskutatásában és hasznosításában is folyamatosan növeli a képességét és nyilvánvalóan egyszerűbb előre megegyezni, hogy később elkerüljük a kellemetlen kérdéseket és kellemetlenségeket. Más kérdés, hogy mindegy, hogy a többiek mibe mennek bele, ha később valaki másnak lesz egy újabb technológiai ugrása, akkor majd biztos felül akarja írni ezt a megállapodást.

Mi a véleménye minderről Európának és a kisebb országoknak?

Az Európai Űrügynökségen belül aggódva figyelik ezt a folyamatot, de a józan ész is azt mondatja, hogy a közös érdekérvényesítésről nem szabad lemondani. Az eddigi nemzetközi űregyezmények is arra voltak jók, hogy a kis országok érdekeit ne lehessen egyszerűen lesöpörni az asztalról. Az űrkutatás ráadásul érdekes világ, mert itt nem csak az országok területe számít. A lelemény, az ügyesség és az innováció is sokat nyom a latba. Izrael például képes volt egyedül űreszköz juttatni a Holdra, ami a leszállás során fellépett műszaki hiba ellenére is óriási teljesítmény volt.

Úgy tudom, az amerikaiak az álláspontjukat mindennek ellenére az ENSZ megfelelő szervezetein keresztül szeretnék érvényesíttetni, ahol viszont konszenzust kell elérniük a sikerhez.

Egyelőre ez nem látszik körvonalazódni, ami persze az idővel változhat, de ha egy dologban több mint száz ország egyetért, s csak egyvalaki nem, kérdés, hogyan tudja az akaratát érvényre juttatni.

Az űrparancsnokság megalapítását még az Egyesült Államokon belül is sokan sci-fi utánérzésnek vélik.

Nyilvánvaló, bár a hollywoodi filmeken edződött laikusok nem mindig veszik észre, hogy az űrtechnológia ma már mindennapjaink része és az amerikai kormány az űrhaderő hivatalos megalapításával nem tett mást, mint deklarálta nemzeti érdekeit egy eddig is nyílt titoknak számítóan kettős, polgári és katonai irányú területen.

Az űrhadsereget nyilvánvalóan nem az UFO-k ellen hozták létre, így az ellenségeskedés a Földön zajlik majd.

Hát persze. A csúcstechnológiában elért pozíciókat diplomáciai és harcászati eszközökkel más országok nyilván támadni fogják, hiszen ma már a korszerű hadviselésnek az űr is részét képezi.

A Nemzetközi Űrállomáson történt legutóbbi sikeres dokkolással az USA megszabadult az „orosz fogságtól”, nem kell a Szojuzra várni, hogy felvigye az űrhajósaikat. Ez milyen folyamatokat indít el az űrversenyben?

Egyrészt szerencsés fejleményről beszélhetünk, hiszen amíg csak egy nemzet képes és hajlandó más országok űrhajósait felvinni, a történet nagyon sérülékeny. Kína ugyan képes lett volna az „űrtaxizásra”, de eddig csak a saját embereit küldte az űrbe. Másrészt az új helyzet nyilván versenyt is generál. Az oroszok rögtön jelezték, hogy tovább fejlesztik technológiájukat és ez nyilván az árakon is látszani fog.

Hol tudja ebben a versenyben megtalálni a helyét Európa?

Egy olyan időszakban, amikor az USA és Oroszország mellett Kína és India is óriássá kezd válni, az Európai Űrügynökségnek (ESA) növelnie kell versenyképességét és segítenie a tagországokat, hogy űrtechnológiájukkal a piacra tudjanak lépni. Ebben a tekintetben az ESA-nak van mit tennie. Ma nem lehet azt mondani, hogy az európai országok az élen állnának. Az együttműködés hatásfokát növelni kell, hogy földrészünk egyáltalán versenyben maradhasson.

A magyar űrtevékenység tavaly jelentős pénzinjekciót kapott. Hol sikerült ezt azóta a támogatás révén felpörgetni?

A tavalyi több mint 2,3 milliárdos támogatást idén is sikerül megkapnunk, sőt az összeg növekedett is, ami nagyon fontos, mert ennek révén sok-sok évnyi elmaradás után megnyithattuk a jelentős magyar szakmai tudással bíró kutatási területeket és helyzetbe tudtuk hozni kutatóinkat, mérnökeinket, vállalkozásainkat. Már most is több pályázatot nyújtottak be magyarok az ESA-hoz és létszámarányosan kezdünk felzárkózni a lengyelek teljesítményéhez, ami eredmények formájában persze csak néhány év múlva érik be.

Mikorra lesz Farkas Bercinek utódja?

A kiválasztása még nem kezdődhetett meg, de remélhetően hamarosan feláll az az orosz-magyar vegyesbizottság, amelynek a részletek kidolgozása lesz a feladata: mikor, milyen feltételekkel és milyen tudományos misszió részeként repülhet majd a magyar űrhajós. A Nemzetközi Űrállomás nem egy kalandpark, ahová csak úgy befizetünk valakit. Ez egy olyan óriási tudományos és gazdasági értéket képviselő laboratórium, amiből az egész emberiség egy darabbal rendelkezik. Az az idő, amit egy űrhajós fenn tölt az űrállomás fedélzetén, jelentősen képes megtermékenyíteni egy adott ország kutatásait és innovációját. De nemcsak űrhajósban gondolkodunk, hanem eszközöket fejlesztünk, műholdas kísérleteket is igyekszünk végrehajtani, kutatóműholdak építésében is részt vesznek a magyar szakemberek, ahogy fontosnak tartjuk, hogy az egyetemi kisműholdakhoz is támogatást adjunk.

Nem merült fel, hogy az oroszok helyett az amerikaiak „farvizén” jusson a következő magyar az űrbe?

Amikor elkezdtük szervezni a magyar űrhajósnak a Nemzetközi Űrállomásra való feljuttatásáról szóló tárgyalásokat, az amerikaiak még nem voltak képesek saját erővel embert juttatni az ISS fedélzetére. A SpaceX még nem tart ott, hogy kinyissa a világ minden nemzete felé ezt a lehetőséget. A magyar űrhajós orosz űrhajóval, de az ESA színeiben is, magyar, de egyúttal európai űrhajósként lép majd a fedélzetre és végez majd európai kísérleteket is.

Végül mondjon néhány szót a Műegyetemen tervezett mesterszakos űrmérnök képzésről!

A Műegyetem már eddig is képezett űrszaktorban dolgozó mérnököket, ezt szeretnénk a meglévő képzési elemek egységesítésével magasabb szervezettségi szintre emelni. Az új szak elindulása az akkreditáció lezárulásának függvényében jövőre már reálisnak tűnik.