2023-04-28

Mélypontra csökkent dohányzók aránya az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban minden idők legalacsonyabb szintjére esett a dohányzók aránya 2022-ben – olvasható az egészségügyi hatóság csütörtökön közzétett jelentésében. A szövetségi Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC – Centers for Disease Control and Prevention) tavalyi adatokról szóló gyorsösszefoglalója megállapítja, hogy az Egyesült Államok felnőtt lakosságának 11 százaléka számított dohányosnak 2022-ben. 2021-ben és 2020-ban…
2023-04-27

Rendkívül agresszív betegséget ismerhetünk fel, ha tudjuk az alábbi fontos szabályt

Májusban világszerte a melanoma nevű bőrdaganat veszélyeire hívják fel a figyelmet, amely becslések szerint a bőrből kiinduló rosszindulatú daganatok 2-3 százalékáért felelős, ugyanakkor a bőrdaganat okozta halálozások nagyrészét okozza. Dr. Kiss Norbert bőrgyógyász szakorvos kiemelte, melanoma kialakulhat olyan területeken is, amit a napfény sosem ér, ezért rendkívül fontos, hogy évente egyszer teljes testes anyajegyszűrésen vegyünk részt. Ha pedig új növedéket…
2023-04-26

Gyógynövénykivonatot tartalmaz és még az ereknek is jót tesz, pedig húsból készült

Komplex gyógynövénykivonatokat tartalmazó, fokozott antioxidáns tulajdonságokkal és csökkentett tartósítószer-mennyiséggel rendelkező hústermékcsaládot fejlesztett a felgyői vágóhidat működtető Gulyás János és Társa Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatásával – tájékoztatott a vállalkozás. A közlemény szerint a kétéves projekt csaknem 552 millió forintos költségéből mintegy 365 millió forintot a NKFIH támogatása…
2023-04-26

Mikor fogyaszt több energiát az agyunk?

Egy fizikai munkával eltöltött nap után a legtöbben arra vágynak, hogy végre leheveredjenek a kedvenc kanapéjukra és mozdulatlanul bámulják az aktuális slágersorozatot. Ez önmagában nem meglepő, viszont hasonlóról számolnak be azok is, akik irodai vagy szellemi munkakörben dolgoznak, vagy éppen a vizsgáikra készülnek. Vajon valóban ugyanolyan fáradtságról beszélünk, vagy csak a fehérgallérosok panaszkodásáról van szó az utóbbi esetben? Mikor fogyaszt több energiát…