2023-09-04

Bűnmegelőzési programsorozatot indít a rendőrség

Tanulás – Élmény- Tapasztalat (TÉT) címmel bűnmegelőzési programsorozatot indít a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A környezet- és állatvédelemre, valamint az online térben elkövetett jogsértésekre fókuszálnak – közölte hétfőn sajtótájékoztatón a kapitányság bűnmegelőzési osztályának kiemelt főelőadója. Deák Sándor a Gyulai Várfürdő téli főbejárata előtt elmondta, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával zajló program során környezetbarát…
2023-09-04

Nobel-díjas olasz költő előtt tisztelegnek Balatonfüreden

Pénteken kezdődik a 31. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny Balatonfüreden. A kétnapos irodalmi fesztiválon kiállítás, koncertek és kötetbemutatók várják a közönséget, emellett elhangzanak a díjazott költemények is – közölték a rendezvény szervezői. A szervezők közleménye szerint a költőversenyre idén több mint háromszáz vers érkezett. A zsűri döntése értelmében a fődíjat Farkas Wellmann Endre A vándor című költeményével érdemelte ki. Különdíjban…
2023-09-04

A Margitszigeten csapnak össze a színészek és a futballisták

Budapesten játszották az első hivatalos magyarországi labdarúgó-mérkőzést, a Margitszigeten pedig válogatott találkozót is rendeztek: e két tény adta az apropóját és a helyszínét a szombati Budapest 150 futballfesztiválnak. A főváros születésnapi ünnepségsorozatába illeszkedő rendezvényen a Budapesti Sportszolgáltató Központ 10 és 18.30 között várja az érdeklődőket a Margitszigeti Atlétikai Centrumban – tájékoztattak aszervezők. A belépés díjtalan,…
2023-09-03

Jubilál idén a Szarvasi Szilvanapok

Szeptember 8. és 10. között rendezik meg a jubileumi, 25. Szarvasi Szilvanapokat a Békés vármegyei városban – közölték a szervezők. A rendezvénysorozat fő célja a szarvasi szilva népszerűsítése és a hozzá kapcsolódó hagyományok bemutatása. A tradíciók jegyében a fesztiválon sokféleképp kínálják a gyümölcsöt: lesznek szilvás sütemények, szilvapálinkák, kézműves szilvás sörök és rézüstökben rotyogó szilvalekvárok. A szilva ünnepének elengedhetetlen felvonása…