2023-07-20

Befektetőkhöz kerülhetnek az ELTE-s ötletek

Lezárult a Hungarian Startup University Program (HSUP) az ELTE-n: a programban közel 180 egyetemista vett részt, az ötletek kidolgozását számos egyetemi programmal segítette az intézményi HSUP csapat, a legjobbakkal már tárgyalnak a lehetséges befektetők – tudatta az egyetem. A Nemzeti, Kutatási és Fejlesztési Hivatal által életre hívott és a Nemzeti Innovációs Ügynökség szervezésében zajló Hungarian Startup University Program (HSUP) az ország első online…
2023-07-20

Elhunyt Balázsovits Lajos, a nemzet színésze

Hetvenhat éves korában elhunyt Balázsovits Lajos, a nemzet színésze, színházi rendező, színigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja – tudatta a Nemzeti Színház. Tájékoztatásuk szerint a Balázs Béla-díjas művészt, aki 2012-ben vonult végleg vissza a színházi világtól, hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után szerdán Budapesten érte a halál. Temetéséről később intézkednek. Balázsovits Lajos 1946. december 4-én született…
2023-07-19

Negyven NKE-s hallgató vett részt egyetemi szintű startup-képzésen

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) negyven hallgatója vett részt a Hungarian Startup University Program (HSUP) elnevezésű, egyetemi szintű startup-képzésen a tavaszi félévben; négy innováció kapott további támogatást. Az egyetem MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az áll: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával 2020 szeptemberében indított HSUP célja a magyar egyetemisták megismertetése az innováció világával és a modern…
2023-07-19

Daniele Sepe és a Dubioza Kolektiv is fellép a BALKAN:MOST Fesztiválon

A Balkán térség sokszínű arcát mutatja be a veszprémi BALKAN:MOST Fesztivál, amelyen szeptember 7. és 9. között mások mellett Daniele Sepe, a Dubioza Kolektiv és Marina Sattia is fellép. A neofolk, a gipsy hop, a bosnyák blues és az etnojazz műfajok jeles képviselőinek koncertjeit háromnapos konferencia kíséri majd – közölték a szervezők. A fesztiválon kilenc balkáni országból 26 fellépő érkezik Veszprémbe, olyan kuriózumokat felvonultatva, mint az olasz dzsesszénekes…