2023-03-06

Az árvaházból kimentett kisfiú, aki megváltoztatta az operajátszást

Nincs a világon olyan operarendező, akinek a nevét annyian ismernék a világon, mint Franco Zeffirelliét, a világhírű olasz filmrendezőét, akire épp a közelmúltban, február 12-én emlékeztek születésének századik évfordulója kapcsán. Ezt tette az operajátszás milánói szentélye, a La Scala is, ahol nemrégiben jártam és megtekintettem az ott fél évszázadig dolgozó legendás művészről rendezett kiállítást. Zeffirelli, aki egyébként igen magas kort ért meg és 96 éves…
2023-03-05

Magyar díjeső a Portó nemzetközi filmfesztiválon

Magyar sikerekkel ért véget Portó nemzetközi filmfesztiválja, az idén 43. alkalommal megrendezett Fantasporto: a szakmai zsűri két díjjal is jutalmazta A játszma című ügynök thrillert és elismerő oklevéllel Az unoka című drámát – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) vasárnap. Az NFI közleménye szerint A játszmában nyújtott alakításáért Nagy Zsolt a legjobb színész díját kapta meg, a 60-as évek diktatúrájában játszódó film Köbli Norbert által jegyzett forgatókönyve…
2023-03-04

Április 22-től lesz látható az Attiláról készült monumentális panoráma festmény

Elkészült Corvus-Kora Róbert lőkösházi képzőművész új, kilencedik panorámafestménye Attila, a hun címmel. A 4,5-szer 9 méteres történelmi témájú festmény több mint két év alatt készült el. Corvus-Kora Róbert elmondta, azért választotta Attilát, mert a késő ókor legendás alakjának számított, és szerinte az ősünknek tekinthetjük. Attila nagy hadvezér, államférfi volt. Bár birodalma halála után szinte azonnal szétesett, mégis Európa történelmének legendás alakjává…
2023-03-04

Mi az a purim és miért ünneplik világszerte?

A zsidó naptár szerint ádár hónap 14. napján, az előző napnyugtától az aznapi első három csillag megjelenéséig ünneplik a purimot, a megmenekülés napját, az ószövetségi eredetű zsidó tavaszünnepet, a “zsidó farsangot”. A Gergely-naptár szerint idén az ünnep március 6-án napszálltakor kezdődik és 7-én estig tart. Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga: A hagyományosan karneválokkal és társas összejövetelekkel együtt járó ünnepen a zsidók arra emlékeznek,…