2023-02-23

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Jászai Mari -díjas kiváló színművész

Hetvenhárom éves korában szerdán elhunyt Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. Dunai Tamást otthonában, tragikus hirtelenséggel érte a halál.. Dunai Tamás 1949. július 7-én született Mohácson. 1973-ban Szegeden magyar-francia szakon végzett a József Attila Tudományegyetem Bölcsésztudományi karán, majd 1976-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát. A főiskola elvégzése után a Madách Színház tagja lett, 1992-ig…
2023-02-22

Hatalmas magyar siker Bolognában

Rofusz Kinga Otthon című alkotása nyerte a Bolognai Gyerekkönyvvásár CrossMedia díját, Litkei Julianna pedig bekerült a világ legjobb illusztrátorai közé – közölte a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) kedden. Mint írják, immáron hatvan éve rendezik meg a világ legfontosabb gyerekkönyves eseményét, amelynek célkitűzése, hogy évről évre új szintre emelje a gyerekillusztrációt és a gyerekirodalmat, párbeszédet teremtsen, valamint helyet adjon a szakemberek…
2023-02-21

Hétpecsétes titokként őrzik az eladásra kínált Csontváry festmény kilétét

Csontváry Kosztka Tivadar egyik jelentős művét állítja ki és kínálja eladásra az Art and Antique vásáron a Virág Judit Galéria. A művészeti seregszemlét március 2. és 5. között rendezik meg a Bálnában, a Csontváry mű kiléte azonban a megnyitóig teljes titokban marad a nagyközönség előtt. Újabb Csontváry művel adja meg az Art&Antique vásár színvonalát a Virág Judit Galéria. 2022-ben a magyar festőóriás Pirosruhás gyermek című képét állították ki ezen a rendezvényen,…
2023-02-21

Az emberiség egyetemes zsenije – A találmányaiból készült múzeumot mindenkinek látni kéne

Ki gondolná, hogy az első tankot nem más ötlötte ki, mint az emberiség egyeteme zsenije, Leonardo da Vinci. A szenzációs festő olyan gépek rajzait hagyta az utókorra, amelyekből legalábbis makettszinten megvalósították elképzeléseit. Ezek legnagyobb gyűjteménye a nevéről elnevezett milánói tudományos múzeumban található, amelyet mindenkinek látnia kell. A múzeum, mely egy, a háború után múzeumnak átépített reneszánsz kori kolostor falai között kapott helyet,…