2022-01-30

A becsült ár többszöröséért árverezték el a Vörös Brigádok egy eredeti röplapját

A becsült ár sokszorosáért, 26 ezer euróért (9,3 millió forintért) árverezték el a Vörös Brigádok egy eredeti röplapját Aldo Moro volt olasz miniszterelnök elrablásáról. A röplappal a Vörös Brigádok terrorszervezet magára vállalta a felelősséget Aldo Moro (1916-1978) 1978. márciusi elrablásáért. A kereszténydemokrata államférfit 1978. március 16-án rabolták el egy rajtaütés során, amelyben az őt kísérő öt rendőrt lelőtték, majd 55 nappal később, 1978. május 9-én…
2022-01-30

Emmi: minden gyermek tanuljon meg úszni!

Elindul az Úszó Nemzet Program részeként kidolgozott “Minden gyermek tanuljon meg úszni!” alprogram – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Közleményükben azt írták: a sikeresen zárult pilot program után 2022. február elsején indul el az alprogram. Emlékeztettek: a Magyar Úszó Szövetség által kidolgozott, a magyar kormány finanszírozásával induló program kimondott célja, hogy minden gyermek tanuljon meg úszni. A több éves előkészítő…
2022-01-30

“Az élet maga”: Paolo Sorrentinonak volt mersze a szülei halálát elmesélni

Vajon szerettem volna egy olyan anyukát, aki a legnagyobb családi viharok közepette azzal békíti le a háborgókat és varázsol derűt a haragos tébolyt elűzendő, hogy narancsokkal kezd el zsonglőrködni, miközben lágyan ringatja a csipőjét? Aki a tűző nápolyi napon is szőrmebundában ücsörgő Gentile asszonynak – tudva, hogy minden közeledésre velőtrázó káromkodással reagál -, csak-csak odaböki: „Asszonyom leeszi magát..”. Mire a szájából szétrágott gombóc krémjét…
2022-01-28

Négyszázezer euróért árvereztek el egy ritka, 400 éves aranyérmét

Ritka, történelmi jelentőségű aranyérmét árverezett el szerdán az érmékre szakosodott, osnabrücki Künker aukciósház: a németországi Mindenből származó 20 dukát névértékű pénzt a harmincéves háború (1618-1648) idejében használták. Az aukciósház csütörtöki közlése szerint az érme 400 ezer eurót (143 millió forintot) ért új tulajdonosának. Az érme Krisztián hercegről emlékezik meg, aki 1599-től Minden püspöke lett, majd 1611-től, testvére halála után Lüneburg…