2023-12-23

Van idén két filmünk, ami mindent megnyer

Adonyi-Walsh Gáspár nyerte el a legjobb férfi alakítás díját a franciaországi Les Arcs-i Filmfesztiválon Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjében nyújtott alakításáért, a legjobb rövidfilmnek járó díjat pedig Buda Flóra Anna 27 című alkotásának ítélte a zsűri. A 11 perces animációs film  májusban a cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma-díjat kapott, júniusban pedig az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon is díjazták, Les Arcs-ban 15 másik alkotással…
2023-12-20

Vidnyánszky visszavonta lemondását, a kultúrális miniszter ezt elfogadta

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter elfogadta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója lemondásának visszavonását. A Nemzeti Színház vizsgálóbizottsága megállapította, hogy a teátrumban novemberben történt balesetért senkit sem terhelhet egyszemélyi felelősség. A Nemzeti Színházban november 10-én történt balesettel kapcsolatban a színház belső vizsgálata lezárult. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója…
2023-12-19

Harrison Ford dokujából mindent megtudhat a színészről – Érdemes megnézni

Most, hogy már a Disney+ kínálatában is megjelent az Indiana Jones és a sors tárcsája című, az 1981-ben indult sorozat záró filmje, érkezett mellé egy dokumentumfilm is  a főszerepet játszó Harrison Fordról. Rajongóknak kötelező darab, de a többieknek is melegen ajánlott.  Az Időtlen hősök: Indiana Jones és Harrison Ford című dokumentumfilm – ahogy sokak szerint maga a mozifilm is – egy elegáns tisztelgés az amerikai színész karrierje előtt. Harrison Ford…
2023-12-19

Nagyon nézik Renoirt a Szépművészetiben

Szeptember végi megnyitása óta csaknem kétszázezren látogattak el a Szépművészeti Múzeum Renoir-kiállítására – tájékoztatta a múzeum az MTI-t.    A nagy érdeklődésre való tekintettel a múzeum karácsony másnapján, a két ünnep között és az újév első napján is nyitva tart, és egy órával korábban, már 9 órakor megnyitja kapuit a látogatók előtt – közölték. A január elejéig nyitva tartó A festő és modelljei című nagyszabású tárlaton Pierre-Auguste Renoir csaknem…