2024-04-10

Az ELTE-n végzett? – Ezt olvassa el

Az ELTE visszavárja volt diákjait! Hálásan köszönjük, hogy hozzájárul az ELTE Alumni Alapítvány hallgatói ösztöndíjalapjának éves feltöltéséhez – írja az ELTE Alumni Alapítvány közleménye. Az ELTE-n évente mintegy 6000 hallgató végez, és számuk évről-évre növekszik. A világon ma élő ELTE Diplomások száma kb. 150-200000 főre tehető. Az Egyetem Szenátusa által 2008-ban létrehozott Alumni Szervezet ezen közösség számára biztosít lehetőségeket: az egymással…
2024-04-10

Mindenki készül – Átszervezik a szlovén hadsereget

A szlovén hadsereg a következő két évben részleges szerkezeti és szervezeti átalakuláson esik át – közölte a védelmi minisztérium, hozzátéve, hogy az erről szóló irányelveket Marjan Sarec tárcavezető egy nappal korábban írta alá. A közlemény szerint erre azért volt szükség, mert alkalmazkodni kell az új nemzetközi biztonsági kihívásokhoz, ezért valamennyi stratégiai dokumentumot aktualizálták, a hadsereg korszerűsítésére forrásokat biztosítottak, és…
2024-04-09

Hollandiában tavaly robbanásszerűen megnőtt az antiszemita incidensek száma

Hollandiában tavaly robbanásszerűen megnőtt az antiszemita incidensek száma, 2023-ban csaknem 2,5-szer több zsidógyűlöletetből fakadó incidenst regisztráltak az országban, mint egy évvel korábban – áll a hollandiai Izrael Tájékoztatási és Dokumentációs Alapítvány (CIDI) jelentésében. A CIDI adataiból kiderül, hogy 2023-ban 379, míg 2022-ben 155 zsidóellenes incidensről szóló bejelentést rögzítettek. A szervezet felhívta a figyelmet, hogy különösen…
2024-04-09

Az orosz és a kínai külügyminiszter közösen beszélt a békéről

Vang Ji kínai külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján megerősítette a kínai kormány Oroszország és Ukrajna közötti tűzszünetre és a háború befejezésére vonatkozó felhívását, miközben mindkét fél reményét fejezte ki a gyakorlati együttműködések megerősítésével kapcsolatban. “Kína támogatja, hogy megfelelő időben hívjanak össze olyan nemzetközi találkozót, amelyet Oroszország és Ukrajna is elismer,…