2024-04-19

Visszalép a Jobbik Vitézy Dávid javára

Visszalép Vitézy Dávid javára Brenner Koloman, aki a Jobbik-Konzervatívok színeiben szállt versenybe Budapest főpolgármesteri tisztségéért; a politikus ezt Facebook-oldalán jelentette be. Szerezzük vissza közösen a főváros kulcsait a budapesti polgároknak! – buzdított a bejegyzésben, hangsúlyozva: azért vállalta el a felkérést tavaly ősszel a főpolgármester-jelöltségre, mert meggyőződése szerint “mind a fideszes egypárti túlhatalom mindent…
2024-04-19

Orbán: a NATO ukrajnai missziót szervez

Amíg nemzeti kormánya van az országnak, addig az orosz-ukrán háborúban Magyarország egyik fél oldalán sem avatkozik be – jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor azt mondta, az orosz-ukrán háború első fejezete lezárult azzal, hogy felmerült, katonákat küldenének Ukrajnába, egy másik szakasz kezdődött ezzel. Ebben a másik szakaszban a NATO ukrajnai missziót szervez – tette hozzá. Kijelentette:…
2024-04-19

“Ha lenne igazság, a boszniai szerbek Szerbiához tartoznának”

Szerbia a boszniai szerbek állama is, és ha lenne igazság, ők is Szerbia részei lennének, és nem tartoznának Bosznia-Hercegovinához – hangsúlyozta Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke csütörtökön azon a népgyűlésen, amelyet azért hívtak össze, hogy tiltakozzanak az ellen, hogy az ENSZ július 11-ét az 1995-ös srebrenicai népirtás áldozatainak emléknapjává nyilvánítsa. Beszédében Milorad Dodik rámutatott, hogy a boszniai szerb hadsereg 1995.…
2024-04-19

“Magyarországnak fel kell készülnie az eszkalációs folyamatokra”

A NATO a világ legnagyobb, legsikeresebb és valóban működő katonai védelmi szövetsége, de nincs NATO a nemzeti haderők nélkül – jelentette ki a honvédelmi miniszter Nyíregyházán. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Nyíregyházi Egyetemen tartott Tavaszi zsibongás című kulturális és toborzó rendezvényen arról beszélt, a béke védelme érdekében Magyarországnak az a feladata, hogy felépítsen egy nemzeti haderőt, amely egyrészt más, az országot esetleg veszélyeztető…