2022-12-18

Intenzív haltermelő telep létesült Balatonszabadiban

Intenzív halnevelő rendszer létesült Balatonszabadiban 457 millió forintért, amely évi 1200 tonnányi hal – kezdetben afrikai harcsa, majd szürkeharcsa – előállítására lesz képes a jövőben – közölte a projektgazda Pelso Fish Zrt. cégvezetője. Keő Ferenc elmondta, hogy jövő februárban kezdődik meg a tényleges termelés a jogelőd Max Construct Kft. balatonszabadi telephelyén, zöldmezős beruházásként létesült rendszerben. Kitért arra is, hogy…
2022-12-18

Lentiben elkészült a zöld város program beruházása

Lenti belterületét és déli részét összekötve fejeződött be csaknem 1,1 milliárd forintból a zöld város program beruházása. Az önkormányzat és a Lenti és Vidéke Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. konzorciumában, a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió támogatásával készült el a beruházás. Új pihenő-szabadidős övezetet alakítottak ki, bővítették a kereskedelmi és a szolgáltatások kínálatát, valamint átalakították az üdülőövezet és a belváros…
2022-12-17

Ismeretlen, már kihalt rovarfajt azonosítottak magyar kutatók egy borostyánban

Eddig ismeretlen, már kihalt rovarfajt, egy metálfényű őscsótányt azonosítottak magyar kutatók egy ajkai kőszénmocsárból származó, késő-kréta korból való borostyánban – tájékoztatta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar (ELTE TTK) az MTI-t pénteken. A Biologia nevű tudományos folyóiratban közzétett eredmények szerint a Magyar Természettudományi Múzeum, az ELTE TTK, az ATK Növényvédelmi Intézet és a Szentágothai János Kutatóközpont…
2022-12-15

Az ÖK kutatói a lakosság segítségét kérik a kutyaszívférgesség elterjedésének felmérésében

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói a szúnyogok által terjesztett szívférgességet vizsgálják, és arra kérik a lakosságot, hogy egy felmérés részeként válaszoljanak néhány kérdésre – olvasható az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) szerdai közleményében. Mint írják, korábbi kutatások szerint a kutyákban előforduló szívférgesség főként a kelet- és dél-magyarországi területeken van jelen, azonban a betegség elterjedésének alakulásáról keveset…