2022-02-23

Akár 900 kilométert is megtehet éjszakánként az erdei szalonka – kutatás

Műholdas nyomkövető eszközökkel két éven át vizsgálták az erdei szalonkák vonulását a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói. Az új adatok alapján néhány egyed egyetlen éjszaka alatt 900 kilométert is megtett, megállókkal együtt pedig hazánkból mintegy 5 ezer kilométer távolságra, az Urál-hegységen túlra is eljutott. A MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet kutatói 2020 tavasza óta követik nagy pontosságú műholdas jeladókkal tizenöt…
2022-02-22

MME: jelentősen csökkent a Magyarországon telelő erdei fülesbaglyok száma

Megközelítőleg 11 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon, ez jelentős csökkenés a tavalyi felmérés adataihoz képest – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME). Az MME január végén a lakosság segítségét kérte a Magyarországon telelő erdei fülesbaglyok országos felméréséhez. A beérkezett adatok alapján Magyarország 699 településén, 1 104 helyszínen 11 040 erdei fülesbagoly telelt, ami közel 33 százalékkal kevesebb a tavalyi számolás…
2022-02-20

Nyestekkel akarják távol tartani a szürkemókusokat a Skót-felföldtől

Nyesteket alkalmaznak “kidobóemberként” Skócia keleti partvidékén és az A9-es út mentén, hogy távol tartsák az északra vándorló szürkemókusokat – írta a The Guardian online kiadása. Több mint 35 mesterséges nyestodút alakít ki a skót erdészeti és mezőgazdasági hatóság (FLS) a szürkemókusok észak felé tartó vándorlásának stratégiai helyein, hogy megvédje a Skót-felföld vörösmókus-populációját. A vörösmókusok szinte teljesen eltűntek a brit…
2022-02-19

Összefüggést találtak a 2020-as kínai óriási esőzések és a járvány miatti leállások között

Egy nemzetközi kutatócsoport összefüggést talált a tavaly Kínát sújtó óriási esőzések és a koronavírus-járvány miatti leállások között. A járvány megfékezésére elrendelt lezárások miatt hirtelen lecsökkent a szén-dioxid-kibocsátás, ami kulcsszerepet játszott a 2020-as rekordmennyiségű esőzésben Kínában. Az üvegházhatású gázok és a mikroszemcsék mennyiségének mérséklődése olyan légköri változásokat hozott, amelyek intenzívebbé tették a csapadékot –…