2023-08-22

A tűzijáték kevésbé csillogó oldala – Rengeteg munkát ad az ártalmatlanítás

Egy közepes budapesti kerületben keletkező teljes napi hulladékmennyiséget – több mint 43 tonnát – szedtek össze és szállítottak el a Budapesti Közművek munkatársai a tűzijátékot követően. A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. azt közölte kedden, hogy a tűzijáték végén nagyjából száz munkatársuk kézi erővel és 15 gépjárművel takarította fel a budai és a pesti alsó rakpartot, a dunai hidakat és az ünnepségnek helyszínt adó fővárosi területeket, valamint…
2023-08-22

A legmodernebb eszközöket és technológiákat is megnézhetjük az idei ÖKO Expo-n

Negyedszer rendezik meg az ÖKO Expo kiállítást és konferenciát Hajdúnánáson szeptember 8-9-én, az idén a rendezvény egyik kiemelt eleme a gyakorlati gép- és fajtabemutató lesz. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatása szerint a kamara a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesülettel és stratégiai partnereikkel közösen szervezi a rendezvényt, a kiállítás mindkét napján szakmai programok nagy választéka várja az ökológiai gazdálkodásban érdekelt, abban…
2023-08-21

Olyan épületekben járhatunk vezető segítségével az idei Green Walk-on, ahova eddig még nem kukkanthattunk be

Magyarországon az idén 15 helyszínen várja az érdeklődőket a Nemzetközi Zöld Építés Hete szeptember 11. és 15. között – közölte az eseményt szervező Magyar Környezettudatos Építés Egyesület (HuGBC) hétfőn. A programokkal a HuGBC célja az, hogy jövőbemutató gyakorlati példákkal, szakmai beszélgetésekkel és gyakorlati műhelymunkával segítse elő az építésgazdaság és az ingatlanszektor szereplőinek innovatív gondolkodásmódját, a magyarországi épített…
2023-08-21

Hilarytól rettegnek az amerikaiak

Katasztrofális esőzéseket várnak az Egyesült Államok délnyugati részén vasárnap éjszakára a 84 év óta első trópusi vihar nyomán. A Csendes-óceán és Mexikó irányából érkező Hilary trópusi vihar várhatóan Kalifornia déli területeit, valamint Nevada és Arizona államot érinti legsúlyosabban, az előrejelzések szerint áradásokat okozó esővel. Karen Bass, Los Angeles polgármestere arra kérte a nagyváros lakosait, hogy legyenek óvatosak, és lehetőleg maradjanak otthonukban.…