Nincs mese, nekünk kell megváltozni ahhoz, hogy gyerekeinket megértsük, tudjuk, mit csinálnak és ez miért okoz örömöt nekik. Egy digitális marketing szakember, jövőkutató írt szórakoztató és gazdag tartalmú könyvet a gyermeknevelésről. Varga István László nemcsak tudományos ismereteit, de saját, háromgyerekes családi tapasztalatait és digitális marketinges vállalkozói munkáját is felhasználva írta meg a Paradigmaváltás a gyermeknevelésben című kötetet. A szerző a tudás.hu-nak azt is elmondta, a kulcsszó: változás.

Varga István László

Mostanában a kamaszok, az úgynevezett Z-generáció, de már a legifjabbak, a 2000 után született Alfák szülei is arról panaszkodnak, hogy nem képesek hatni a gyerekükre, nemigen találják a közös hangot. Ön szerint ennek mi az oka?

Úgy vélem, az elmúlt húsz évben a digitalizációval, az internet és a közösségi média intenzív használatával mérhetetlenül megnőtt az impulzus-nyomás mind a gyerekeken mind a szülőkön.

Kép-és hangingerek, információk árasztanak el bennünket.

Csakhogy egy felnőtt gyorsabban megoldja egy negatív, káros ingernek, hírnek, reklámnak, zajnak, szennyezésnek a kiszűrését, mint egy gyerek. A felnőtt továbblép, a munkáját végzi, akár már egy egészen más területen, míg a gyermek, aki kütyüzik 4-5 órát naponta, továbbra is benne marad. Sőt, olyan ingerek érik – a kutatások szerint akár 10-15 ezer különféle impulzust is kaphat egy nap alatt -, amelyekkel a szülő egyáltalán nem is találkozik.  Ha pedig a szülő nem ismeri a gyermekre nehezedő nyomást, valójában fogalma sincs arról, hogy mit él át és meg nap mint nap.  És itt nem csak a zaklatásokra gondolok, hanem az ezerféle intenzív hatásra, ami befolyásolja a gondolkodásmódját és az érzéseit, mi több, a döntéseit is. Ha a szülő legyint a virtuális világra, vagy kihagyja a számításból azokat a dolgokat, amiket a gyermeke nagyon is komolyan vesz, akkor két különböző valóság alakul ki: a gyereknek is és a szülőnek is más lesz a valósága. És a megélt valóságok közötti különbség még mélyebbé ássa a generációs szakadékot.

Bizalom és kommunikáció

Hogyan lehet elérni a jó szülő-gyermek kapcsolatot?

Az általam kidolgozott és az előadásaimon, foglalkozásaimon keresztül már több száz családban kipróbált módszer a tapasztalatok szerint segít ebben. A modell négy lépcsőből áll: 1.Megfigyelés 2.Változás 3.Bevonódás 4.Közös élmények. Azért kell először nagyon alaposan és hosszú időn át megfigyelni a gyermekünket (játék közben, váratlan szituációkban, tanulásban, sporttevékenységben stb.), hogy jobban megismerjük a személyiségét, a gondolatait, az álmait, vágyait, a reakcióit.

Ki kell derítenünk, hogy milyen képességei vannak és melyek azok a fő képességei, amelyekben igazán jó lehet, ha tovább fejlődik, és a neki megfelelő szakmát, irányt választja majd. Kezdjünk el mi is olyan you tube videókat nézni, mint ő. Tudjuk meg, milyen Messenger csoportoknak a tagja, kikkel chatel és miről. Ismerjük meg azt a szlenget, amit használ és olykor, persze nem nevetségessé válva, de mi is használjuk ezeket a kifejezéseket. Ennek megkönnyítéséhez egy jó kis Z generációs szlengszótárat is összeállítottam a könyv végére. Egy kis ízelítő például a C betűnél: Cheater, Chill, Cinkes, Cool, Cringe, CU, Crush, Csapatás, Csákány, Csiga, Csírarétes, Csokesz, Cső.

De hisz mindez olyan, mintha folyamatosan lesben állnánk és becserkésznénk a gyereket, hogy egyszer majd lecsapjunk rá.

Tudatos megfigyelés és megismerés nélkül nem lehet szoros kapcsolatot és bizalmat kiépíteni. Ezt a folyamatot nem lehet megspórolni. De ügyesen, kreatívan és szelíd határozottsággal kell olyan helyzeteket teremtenünk, amelyekben a kamasz őszintén, saját akaratából árul el majd alapvető dolgokat önmagáról. Azután, nem mindegy az sem, hogy hogyan kommunikálunk vele. Úgy gondolom, mindenkivel máshogy kell beszélni. Én a személyiségalapú kommunikációban hiszek. Ennek kialakításához a szülőnek fel kell térképeznie a gyermeke legalapvetőbb személyiségjegyeit.  

Ne legyünk színvakok!

Az egyes pszichológiai iskolák különféle személyiség-tipizálási kategóriákat alkalmaznak. Ön melyiket használja?

Általában négyféle személyiségtípust különböztetünk meg: szangvinikus, kolerikus, flegmatikus és melankolikus típust.

De az emberek ezeket az elnevezéseket és a hozzájuk köthető tulajdonságokat gyakran összekeverik, nem tudják megjegyezni.

Én a Disc-modellt követem, amely az egyes személyiségtípusokat különböző színekkel jelöli annak érdekében, hogy könnyebben megjegyezhető legyen. A DISC személyiségteszt megalkotása William Moulton Marston amerikai pszichológus nevéhez fűződik.

A munkámban a sárga, a kék, a piros és zöld színt alkalmazom.

A sárga a Segítő, a kék az Álmodozó, a piros a Vezető, a zöld a Racionális típus.

És természetesen máshogy kell beszélni egy Segítővel, mint, mondjuk egy Vezetővel.

Egy analitikus gondolkodású, nagyon precíz, szabálykövető gyereknek például, ha valamit kérek tőle,  részletesen elmagyarázom, hogy mit miért tegyen, ha ilyen és ilyen eredményt akar elérni. Egy könnyedebb gondolkodású, kreatív egyénnek lehet, hogy az is elég, ha csak elmondom, hogy mit szeretnék, és ő a maga módján megoldja. Természetesen nem zárom be a gyereket egyetlen típus kalitkájába sem, hiszen a személyiségvonások keveredhetnek, rendszerint keverednek is az emberben, másrészt az időben, a személyiség fejlődésével is változhatnak. De az elmondható, hogy egy-egy személy viselkedésére általában dominánsan két személyiségtípus tulajdonságai jellemzőek. Persze bármilyen kategóriába tartozik is a gyerek, a kialakítandó szorosabb kapcsolat érdekében a szülői kommunikációnak feltétlenül szeretettelinek kell lenni és a megismerés érdekében tényfeltárónak.

A szerző által alkalmazott színek

Tulajdonképpen mi az a néhány alapvető fogalom, vagy attitűd, amire vezérfonalként tekinthetünk a gyereknevelésben?

A feltétlen és támogató szeretet, a következetesség, a 24 órás készenlét, mert állandóan figyelnünk kell a gyerekünket és a változás fontosságának a felismerése.

Ez utóbbi azt jelenti, arra kell törekednünk, hogy a gyerek úgy változzon, úgy alakuljon, ahogy mi szeretnénk?

Nem erről van szó. A szoros kapcsolat kialakításához ma éppenséggel nem a gyereknek, hanem a szülőnek kell változnia. Amikor ezt a gondolatomat az egyik előadásomon egy szülői csoportnak először elmondtam, elkerekedett szemmel bámultak rám.

Nekünk kell változnunk és nem a gyereknek? Na, ne!

De ha alaposan elgondolkodik valaki, előbb-utóbb megérti ennek a szükségszerűségét.

Hiszen az utóbbi évtizedekben minden megváltozott és folyamatosan változik körülöttünk, és a gyermekünk már a megváltozott stílusban, tempóban, közegben, emberi kapcsolati minőségben és a már említett digitális technológiában éli az életét. Nem várhatjuk, hogy ő lépjen vissza, nekünk kell eljutnunk az ő világába.

Ráadásul jövőkutatóként azt is elmondhatom, a mesterséges intelligencia egyre intenzívebb térnyerésével sejtéseink vannak arról, hogy az a szédítő átalakulás, ami az elmúlt 100 évben végbement a világban, semmi azokhoz a változásokhoz képest, amelyek a következő 100 évben várnak az emberiségre. Akkor hát, az a feladatunk, hogy az újabb változásokra felkészítsük a gyerekeinket és olyan tulajdonságokat és képességeket segítsünk kifejlődni bennük, amelyekre a jövőben feltehetően szükségük lesz. De hogy tudnánk ezt megtenni, ha még a mostani világukat sem értjük, ha nem változunk magunk is?

A virtuális világ mélységei

De ehhez úgy gondolom, nem elegendő, ha a digitális ismereteinket fejlesztjük.

Nem bizony. Egyszerűen nekünk is részévé kell válnunk a gyermek digitális ökoszisztémájának.  Vegyük fel mi is a „documentary style”-t, vagyis kapjuk el a pillanatokat és dokumentáljuk az életet úgy, ahogy a gyerekek teszik. Vagy például nézzünk és alkossunk együtt TikTok videókat. Uram, bocsá’, tőzsdézzünk közösen kriptovalutákkal. Kezdjük el közösen felfedezni a Metaverzum kevert valóságát. Töltsük le a Discord applikációt és indítsunk közösen saját szervert. Nézzünk közösen 9GEG, illetve Reddit mémeket.

Mindez nem jelenti azt, hogy végül teljesen feladjuk önmagunkat és előbb-utóbb mindannyiunkat beszippant a virtuális világ?

Remélem, nem. Az, hogy együtt játszunk, bizalmat és elismerést vált ki a gyerekből. És ők csak attól hajlandók tanulni, akit elismernek. És ha egy-egy programra a barátokat is meginvitáljuk és a gyerek azt hallja majd: Te, jó fej az édesapád, úgy feltehetően könnyebben elfogadja majd a tanácsainkat, amikor az internetes zaklatástól, a bullyingtól és a szexuális csapdáktól akarjuk megóvni. Vagy amikor felhívjuk a figyelmét arra, hogy egy-egy népszerű influenszer beszéde totális hülyeség. De senki ne gondolja, hogy az emberi dolgokat, a hagyományos értékeket kihagyhatjuk a nevelésből. Meg kell találnunk a megfelelő pillanatokat a bevonódásra, majd a közös élmények megszerzésére. Arról nem is beszélve, hogy persze kötelességünk és nyilván boldogságunkra is szolgál, ha játékos közös programok során mi is átadjuk neki mindazt a tudást és ismeretet, amit a „régimódi földi” életben eddig megszereztünk. Megtaníthatjuk biciklit szerelni, főzni, barkácsolni, kertészkedni, fát vágni ugyanúgy, ahogy, ha alkalom adódik rá, akár házat, építeni, tetőt ácsolni, falazni, szigetelni is. És, ha nem prédikálunk az általunk vallott értékekről – mert akkor azonnal megjelenik a kamaszokban a csakazértis ellenvélemény – a cselekedeteinkből, az életpéldánkból megtanulhatják tőlünk a munka szeretetét, a pénz értékét, vagy éppen azt, hogy hogyan lehet az érzelmeket, indulatokat kezelni.

Varga István László tudja, milyen a jó apa-fiú kapcsolat

Ön az előbb olyan képességek fontosságáról beszélt, amelyekre a jövő emberének szüksége lehet. Említene néhányat ezek közül?

Nem hagyományos tulajdonságokról, hanem igen összetett tudásokról és képességekről van szó. Még az elnevezések megértése sem könnyű. Szükség lesz először is Új-média írástudásra. Ez a digitális média gyorsaságához, kreatív megoldásaihoz és egész gondolkodásmódjához való alkalmazkodást jelenti, szövegírásban, videókészítésben, tartalomszerkesztésben. Fontos lesz a Transzdiszciplinaritás, vagyis képesnek kell lenni különböző tudományágak területein mozogni. Megérteni az új és összetettebb tudományos elméleteken alapuló gondolkodást. Ehhez persze szükség lesz az Értelmező képesség fejlesztésére, vagyis arra, hogy meg tudjuk határozni, nem csak egyes kifejezések, de nagyobb összefüggések mélyebb értelmét is. Nem lehet majd nélkülözni a Szociális intelligenciát, illetve a Krosszkulturális intelligenciát sem. Az előbbi annak a képessége, hogy megfelelően tudjuk kezelni félelmetesen növekvő kapcsolati hálónkat. Tudnunk kell, hogyan lépjünk kapcsolatba másokkal direkt módon, de nem felületesen, és hogyan hívjunk elő másokból hiteles reakciókat. A krosszkulturális intelligencia pedig ahhoz kell, hogy idegen kulturális környezetben is tudjunk „működni”, haladni. De képesnek kell lennünk a Virtuális együttműködésre is, hogy egy virtuális csapat tagjaként is hatékonyan tudjunk dolgozni. A ránk záporozó milliárdnyi adat és információ feldolgozásához, szűréséhez és a fölöslegesek kiiktatásához pedig szükséges lesz a Kognitív terhelés viselése, és annak megértése, hogyan maximalizáljuk a dolgok megértését sokféle eszköz és technika alkalmazásával. Mindezek elsajátítása persze egy folyamat, de már a szülőnek próbálkoznia kell a korszerű tudásokhoz előkészíteni a terepet.

A gyermeknevelés jó befektetés

Bár a könyve nagyon vidám és szórakoztató, tele van a szülők számára kitalált tippekkel, sztorikkal, és a fia, Bonifác közbeiktatott vallomásai is bizonyítják, hogy gyermekként ő nagyon élvezte a papa ötletcunamiját, nem fél attól, hogy ez a módszer a maga intenzivitásával agyonnyomja a szülőt és a gyereket egyaránt? A napi egzisztenciális harcok közepette hogyan lehetne ennyi időt és elmélyülést fordítani a gyerek(ek)re, mint, amennyit Ön javasol? És egy mai kamasz nem lázad fel, ha a szülője állandóan megismerni, szórakoztatni, nevelni akarja őt?

Amit megírtam, az egy mintakeret a gyerekkel való együttéléshez. Azért ilyen gazdag a kínálat, mert valódi élményanyagból táplálkozott, azért mutattam be annyiféle helyzetet, ötletet, megközelítési módot és a célok sokféleségét, hogy mindenki azt tudja választani belőle, amihez kedve és lehetősége van. Persze az is igaz, hogy a szülő ne keressen kifogásokat, amikor a gyerekéről van szó. Tanulja meg a pozitív gondolkodást és legyen találékony. A gyerekkel való intenzív együttlét befektetés a jövőbe. Néha magam is kétségbeesem, és gondolom, sokan vannak így: te jó Ég, járványok, háborúk, gazdasági válságok, népvándorlások, milyen lesz a gyerekemnek a jövője? Hogyan tud majd megállni a viharokban? Bizony lehetséges, hogy ez rajtunk is múlik. Meggyőződésem, hogy az odaadó és okos szülői ráhatás nemcsak abban segítheti őt, hogy boldog gyerekkora legyen, hanem abban is, hogy ellenállóvá és sikeres emberré váljon a számunkra még ismeretlen jövőben.