Ki ne hallott volna arról a reklámokban is gyakran emlegetett vízlágyító márkáról, amellyel mosógépünk élettartama jelentősen meghosszabbítható. De mitől is kell pontosan megvédenünk háztartási gépünket? Ugyanez ránk is veszélyt jelenthet?

Kemény, közepes, lágy. Első olvasatra azt is gondolhatnánk, hogy a cikkben tojásfogyasztási szokásokról lesz szó, pedig ugyanezeket a jelzőket alkalmazzuk a csapból folyó vízre is. A vízkeménység annak mérőszáma, hogy adott mennyiségű vízben mekkora az oldott ásványi összetevők aránya, közülük is főként a kalcium-, illetve magnéziumsóké. Ez több dolgot meghatároz, például az ivóvíz élvezhetőségét, valamint mosásban betöltött hatékonyságát is. Kemény jellemzően akkor lesz, amikor könnyen oldódó kőzetrétegeken (például mészkőn, dolomiton, gipszen) folyik át a víz, magával szállítva annak ásványianyag-tartalmát.

Tiszta történelem

Első találkozásunk a vízkeménységgel, akkor még nem is sejtve, mi az pontosan, a szappankészítés kezdeteikor, jelenlegi tudásunk szerint már az ókorban megtörtént. Az idő előre haladtával egyre gyakrabban tapasztalták, hogy ugyanazzal az eljárással egyik helyen tisztábbra mosható a ruha, míg máshol szinte a mosószer is alig oldódik fel. A jelenség magyarázatára egészen a XVIII. századig kellett várni, amikor Henry Cavendish angol természettudós égetett meszet öntött a (kemény) vízhez, aminek hatására a benne oldott kalcium- és magnézium-karbonát kicsapódott.

Háztartási mosószappant népszerűsítő plakát, 1886, Chicago
Forrás: picryl.com

Később ez alapján többen is különféle vízlágyítási módszerekkel kísérleteztek, így a XX. század első éveire megszületett egy széles körben alkalmazott eljárás a vízkeménység enyhítésére. Az úgynevezett ioncserélő vízlágyítás során a kalcium- és magnéziumionokat keménységet nem okozó ionokkal (például nátriummal) cserélik fel. Akkoriban ezzel a módszerrel jelentősen csökkenthetővé vált a mosodák szappanfelhasználása. Napjainkban az ilyen módon lágyított vizet a mosodákon túl az iparban gőzkazántelepek, távfűtőművek, hűtőtornyok biztonságos és gazdaságos működtetésére; míg a háztartásokban vízmelegítőkben, bojlerekben tárolva mosásnál, mosogatáskor stb. használjuk.

A vízlágyítás rengeteg pénz és energia megtakarításával jár, hiszen a kemény víz idővel jelentős károkat okozhat a csővezetékekben és a különböző berendezésekben lerakódó vízkő miatt. Például a bojlerekben és a mosógépekben 60 °C fölé melegítve a vizet, már kiválik, ami később nem kevés bosszúsággal jár. A kemény víz ráadásul „éhesebb” a mosószerre is, ezért címkéiken általában azt is feltüntetik, hogy adott vízkeménység esetén mennyit kell belőle egy-egy mosáshoz adagolni. Vízlágyítót használva természetesen csökkenthető a dózis.

Kemény víz okozta vízkőlerakódás egy kettévágott csőben Forrás: Wikimedia Commons

Mennyire kemény?

Erre a kérdésre eltérő keménységi fok-skálák adják meg a választ, melyeket szintén fel szoktak tüntetni a mosószerek csomagolásán: angol (ak°), francia (fk°), német (nk° vagy °dH).  Magyarországon jellemzően utóbbit használják, ez alapján beszélhetünk nagyon lágy, lágy, közepesen kemény, kemény és nagyon kemény vízről attól függően, hogy literenként hányszor 10 milligramm kalcium-oxiddal egyenértékű kalcium- és/vagy magnéziumiont tartalmaz. Fontos azonban megemlíteni, hogy ez könnyen változó, vagyis jobban mondva változtatható, mert egyszerű forralással már csökkenthető a keménység. Emellett létezik még az állandó keménység is, amelyet a szulfátok és kloridok jelenléte határoz meg, ezek viszont már szimpla hőadásra nem válnak ki. A kétféle keménység együttesen adja meg a víz összkeménységét.

A Föld különböző tájain a helyi vízkészletek keménységét alapvetően a forrásvidék határozza meg. A vulkáni eredetű (magmás), kevésbé hézagos rétegeken (néhány kivételt képező tufától eltekintve) áthatoló vizek általában lágyabbak, míg a már említett, porózusabb és oldékonyabb kőzetanyaggal érintkezők jellemzően keményebbek. Hazánkban túlnyomórészt közepesen kemény a víz, lágy szinte csak az Alföld délkeleti régiójában fordul elő. Európa más országaiban, így például az Egyesült Királyságban a lágy és kemény víz nagyjából egy éles határvonal mentén különül el, míg az Ír-szigeten túlnyomórészt nagyon kemény. A tengerentúlra ellátogatva, például Kanadában általában kemény a víz, kivételt csak a gleccserekből, a hegyi tavakból, illetve a hóolvadásból táplált vizek képeznek, azok általában lágyabbak. Az Egyesült Államok háztartásainak nagyjából 85 százalékában szintén kemény a víz, lágy inkább csak az Atlanti- és a Csendes-óceán partvidékén, valamint a Hawaii-szigeteken jellemző. Egy pillantást vetve a déli félgömbre, Ausztráliában pedig – már azokon a területeken, ahol egyáltalán kinyerhető víz – szintén a kemény a meghatározó, lágy vízről a délkeleti csücsökben, Victoria államban, illetve Tasmániában beszélhetünk.

A vízben lévő ásványianyag-tartalom a kőzetekből oldódik ki
Forrás: Wikimedia Commons

Igyam, ne igyam…

A vízben oldott kalcium- és magnéziumionok az emberi szervezetnek nélkülözhetetlen ásványi anyagok csoportjába, a makroelemek közé sorolhatók, vagyis ivóvízben való jelenlétük általában véve kedvező hatásúnak mondható. Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) jelenlegi álláspontja szerint sincs egyértelmű bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a vízkeménység káros hatással lenne az egészségre. Az említett ionok koncentrációja az ivóvízben ugyanis széles tartományban változhat anélkül, hogy az élettani hatásokban bármilyen lényeges eltérés következne be. Bizonyos tanulmányok szerint esetenként megnőhet a magas vérnyomás kockázata, illetve bizonyos szív- és érrendszeri betegségek gyakorisága is emelkedhet. Egyes vizsgálatok szerint a nagyon kemény vizek fogyasztása emésztőrendszeri panaszokat is okozhat, például székrekedést, emellett gyerekeknél bőrpanaszokkal való összefüggéseket is kimutattak, bizonyos kutatások szerint pedig a vízkeménység vesekővel és számos csontbetegséggel is kapcsolatba hozható. Sőt, olyat is hallani, hogy a vízzel mindennapi viszonyban lévő sportolók rögtön megérzik, ha a medence vize kemény, és ez esetenként úszási teljesítményükre is kihathat. Egyértelmű tudományos eredmények hiányában viszont ezt a feltételezést is kénytelenek vagyunk a városi legendák kategóriába elkönyvelni.  Olyannyira ellentmondásosak a kutatási eredmények, hogy néhány országban, mint például az Egyesült Államok, a kalcium- és magnéziumtartalmú vizeket étrendkiegészítőként inkább még javasolják is fogyasztani. Az Európai Unióban ezzel szemben egészségügyi határértékeket szabtak rájuk, pedig ezeknél jóval veszélyesebb oldott anyagok is megjelenhetnek az ivóvízben, melyre esetenként nem fordítanak ekkora mértékben gondot.