Mostanában pánik van a Mesterséges Intelligencia (MI) körül, sokak szerint mindjárt kihal az emberiség, amiben bőven benne van az MI, de előtte még éhen halnak a művészek, mert helyettük is dolgoznak majd a nagy (generatív) nyelvi modellek. Ezúttal szeretnénk egy kissé megnyugtatni mindenkit.

Kezdjük két, súlyos állítással: az emberi intelligenciának van korlátja, a mesterséges intelligenciának nincs. Ez táplálja a mostanában egyre gyakrabban megjelenő világvége-jóslatokat. Viszont a mesterséges intelligencia nem autonóm. Szerintem ez a súlyosabb, ráadásul vigaszt ad a világvége-aggodalmakra.

A mesterséges intelligenciának óriási az irodalma. Nem is scifi-író az, aki nem írt legalább egy MI-témájú művet. A leghíresebb ugye Isaac Asimov, akinek robotika-törvényeivel ismét (egy korábbi cikkben már szerepeltek), röviden elbánunk: a robotika három alaptörvénye nem tudományos, hanem irodalmi entitás, egyetlen funkciójuk, hogy Asimov robotos műveinek legyen miről szólniuk, rendre arról, hogy ezek a (robotok agyának pozitronpályáiba „égetett”) törvények mekkora ellentmondásokhoz vezetnek.

Forrás: Wikimedia commons

A mesterséges intelligencia társadalmi megítélése olyan művészeti alkotások alapján alakult ki, amelyek sokkal-sokkal a komplex MI-működésűnek nevezhető megoldások előtt születtek, ráadásul rendre összemossák az ember formájú robotokat az egyáltalán nem emberi, de hatékony és gyors mintafelismerő és döntéstámogató rendszerekkel.

A megvalósult robotoknak eszük ágában sincs megfelelni az irodalmi „törvényeknek”. Ártanak az embernek: a katonai robotok arra valók, hogy (szépen szólva) ártalmatlanítsák az ellenséget. Ártanak saját maguknak: ilyenek a kamikaze-drónok, vagy az aknakereső robotok stb. (Igen, van itt némi csúsztatás: a drónokat emberek irányítják – egyelőre.)

Az MI határtalanságát a go-világbajnokot többször, simán legyőző szoftver szilárdan bebizonyította. (A go az a bizonyos japán, táblás játék, amelyben néhány nagyságrenddel több variáció van, mint a sakkban.) Ennél hétköznapibb, hogy az úgynevezett business intelligence szoftvereket arra hozták létre, hogy sokkal több szempontot véve figyelembe, mint az ember, sokkal rövidebb idő alatt hozzanak meg optimális döntéseket, mint az ember.

A műszaki tervező rendszereknek több tíz éve részei az ún. tudáshálók, amelyek előre megadott szempontoknak megfelelően optimalizálják a konstrukciót. Nyilván most nagy szenzáció, hogy a nagy nyelvi modelleket (a generatív AI-t) a műszaki tervező szoftverekkel keresztezve micsoda gyönyörű dolgok születnek. Ja, mert amikor rosszul sikerül az eredmény, arról nem írnak se tudományos, se népszerűsítő cikket.

Forrás: Pexels.com

Amúgy ezektől még nem lett világvége-pánikjuk a gondolkodóknak.

Ne az MI-től féljünk, hanem magunktól

Nem az MI-eszköz határozza meg a döntések megítélésének szempontjait, hanem az emberek, még azok a gépbe táplálása előtt. A rendkívül népszerűvé vált képgeneráló szolgáltatások nem indulnak el maguktól, az akár csak elfogadható eredményhez is meglehetősen bonyolult szócsoportokat kell megadni, több (sok) próbálkozás során. A business intelligence szoftverek is alkalmaznak neurális hálókat, mélytanulást stb., de soha nem indulnak meg maguktól, a „saját” elhatározásukból: nem autonómok.

A mesterséges intelligenciák sem. Eszközök, szerszámok, az emberek alkalmazzák sokféle célra, a bemenetüket emberek alkották, a kimenetüket emberek értékelik, alkalmazzák, élnek vagy visszaélnek velük.

Viccen kívül: az apokaliptikus jóslatok rendre figyelmen kívül hagyják ezt a körülményt (nem lehet elégszer mondani): a mesterséges intelligencia nem autonóm!

Nem az MI bocsátja el a dolgozókat, hanem az a (részvényesek által hajszolt) ügyvezető, akinek a gazdasági vezetője kiszámoltatta a(z ügyesen feltett emberi kérdésekre válaszoló) ChatGPT-vel, hogy mennyit fog megtakarítani ezzel.

Nem az MI miatt kellett azonnal pornó-, rasszizmus- és erőszak-szűrőt építeni a szöveg-kép átalakító (szöveges inputból képek milliói alapján új képet generáló) szolgáltatásokba (Midjourney-be, Stability AI-ba, Dall-E-be). Tenni kell valamit azzal a jelenséggel, hogy egy csepp citrom száz köbméter tejet el tud rontani: egy osztályba (30 gyerek közé) elég egyetlen agresszív, rosszindulatú, hogy a többi egy életre szóló, rossz tapasztalatokra tegyen szert, ezer kommentelő közé elég egy rasszista, ocsmány beszédű troll, hogy legalább 600-an otthagyják az egészet.

Maguktól nem mindig alakulnak jól a dolgok

Van egy jó példa arra, hogy a versenypiac törvényei hogyan torzítják el a biztatóan induló innovációkat. Ez az a folyamat, ahogy az internetből, a hasznos információ kimeríthetetlen kincsesbányájából a híg, értelmetlen szenny beláthatatlan tárolója lett. Ebben azért van nem is kevés túlzás, de az tapasztalatom szerint mindenkinek alapélménye, hogy nagyon sok fölösleges tartalom között kell megtalálni a hasznosat. Magától alakult így: az internet „szabad”, mindenki azt csinál, amit akar, ami azt jelenti, hogy mindenki azt csinál, ami neki jó, nem azt, ami másnak. „Mindenki” alatt a vállalkozásokat is kell érteni, azok nyilván a bevételre hajtanak. Az eredményt látjuk.

Forrás: Flickr.com

Egy marketinghibát is sejtek a jelenség mögött: mivel az internet „ingyenes”, ezért rendre elbuknak azok a vállalkozások, amelyek minőségi tartalmat akarnak nyújtani úgy, hogy csak az előfizetésből tartják fenn magukat.

 A minőségi tartalom piaci értéke kisebb, mint amennyiből elő lehet állítani, tehát nem fog megszületni.

Ha az internet eleve fizetős tartalomként jön létre, akkor ma nem havi 6-15 dollár/fő lenne az elfogadott díj, hanem mondjuk 20-25, amennyiből talán szűken kijönne egy 1000 fős rendszeres látogatójú (=előfizetőjű) blog.

A versenypiac az oka a Facebook (és bármely ún. közösségi média) szerkesztetlenségének: a gondos, értő, átfogó moderálás sejtésem szerint mintegy tízszer annyiba kerülne, mint amennyi a globális régiónként néhány száz, túlterhelt, vitatható műveltségű, félévente kiégő „content operator” fizetése. A jövedelmezőség pillanatnyi csökkenése is százmillió dolláros nagyságrendű piaciérték-csökkenést okoz, ez a csúcsvezetők legrosszabb rémálma. (Gondoljunk a Google 1 milliárd, tavaly nyáron elgurult dollárjára, amikor az egyik vezető MI-fejlesztője szerint öntudatra ébredt a csevegő robot. Na jó, azóta ennek a nagy része visszagurult.)

A teljes szabadság ártalmas

Ha számos országban törvény, hogy a népesség 1 százalékánál kisebb arányú erősen csökkentlátók, vagy súlyosan mozgáskorlátozottak, vagy nem teljes kognitív képességűek javára milliárdos beruházások kötelezőek, akkor az élményrontók ellen is lehet törvényt hozni.

Üdvözlendő, hogy az Európai Parlament hamarosan véglegesíti az MI-szabályzást meghatározó törvényjavaslatot. Nem ördögtől való, hogy a szőnyeg szélére állították a Fehér Házban a minap a legnagyobb MI-vállalatok vezetőit. De igen nehéz feladat olyan korlátokat alkotni, hogy ne a többség, hanem a kártékony kisebbség szenvedjen.