Már nincs hova fejleszteni a képernyőt. Már a sasszemű emberek sem látják a pixeleket, nemhogy a kanapéról a tévén, a telefonjukon sem 30 centiről, rég túlhaladta a felbontás az emberi szem képességeit. Már mindenki tudja a saját tapasztalatából, hogy az LCD élettartama több mint tíz év – a gyártók nem mernek „öngyilkos” áramköröket beépíteni (hogy hamarabb kelljen új készüléket venni), mert ha kiderül, akkor tönkremennek. Ezért aztán muszáj a képességeket túltolni a józan ész határán túlra.

Az már közhely, hogy a szórakoztató elektronikai fejlesztéseknek semmi köze a józan észhez. Lásd például: okosóra, hajlított képernyő, mobiltelefon-5G. Az aktuális példa a megapixel-őrület: a boltok tele vannak 3K, 4K tévékkel – minek? Nincs, és nem is lesz tömeges kínálat ilyen felbontású tartalomból, mert a 3-4-8K filmek nem néznek ki jobban, mint a kutyaközönséges full HD.

A „kinézés” alapvetően két tényezőből áll: a képpontszámból („felbontásból”) és a színhűségből. Mind a kettőnek van fiziológiai korlátja, amelyet nem érdemes túllépni, mert nem lesz jobb az élmény.

Képpontszámban a tévék már rég elérték a korlátot. A szemfenéken lévő színérzékelő sejtek mérete, a szemgolyó mérete és a tévének a szemtől mért távolsága meghatározza, mekkora az a képpontméret, amelyet még látunk. Könnyű kipróbálni: a boltban közelítsük meg az adott, épp működő készüléket, és figyeljük meg, mennyivel közelebb kell menni, hogy észrevegyük az pixeleket, mint amilyen messze ülünk majd otthon. Nos: az 1-1,3 méteres képátlójú (*) tévétől is messzebb ülünk majd, mint 2 méter, a pixeleket meg olyan 50-60 centi távolságról vesszük észre.  Ennyivel jobb a tévék képpontszáma a szükségesnél. Mivel a tévék ára erősen függ a képpontszámtól, ezért ennyivel többet fizetünk érte, mint érdemes. (* A tévék meghatározó adata a képernyő átlójának hossza hüvelykben. 40” = 1 m. 50” = 1,25 m, 55”=1,38 m, hogy a most leggyakrabban vásárolni kívánt tévék méreteit említsük.)

A színhűségen még van mit javítani egy kicsit, már csak azért is, mert a színérzékelés szubjektív – nem annyira, hogy ugyanaz a szín az egyik embernek sárga a másiknak kék, de a türkizen (kékes-zöldön vagy zöldeskéken) és/vagy a narancssárgán már gyakran vitatkozunk.

Nem terjedt el a hajlított tévé, mert nem annyival jobb az élmény, mint amennyivel többe kerül

Szerves és szervetlen képpontok

Kétféle működési elvű tévét lehet kapni: LCD-t (folyadékkristályosat) és OLED (szerves LED) képernyőset.

Az OLED képernyő ára még magas, csak a nagy tévéknél éri meg – ami elég furcsa, hiszen van OLED-es okostelefon is, igaz, ott AMOLED-nek hívják, de nincs alapelvi különbség közöttük. (AMOLED: active matrix OLED.) Erős a gyanú, hogy az 50” esnél (125 centiméteresnél) kisebb képátlójú OLED-tévék hiánya nem technikai, hanem piaci döntés.

Az LCD működési elvét már elvileg tanítják a középiskolában: a fehér – korábban fénycsővel, mostanában csaknem kizárólag LED-del megvalósított – háttérvilágításból képpontonként három, egy vörös, egy zöld és egy kék  folyadékkristályos fényszűrő kiszűri az adott képpont színének megfelelő intenzitású színösszetevőt. Amikor mind a három mindent kiszűr, akkor lesz elvileg fekete a képpont. Sajnos, a szűrés soha nem teljes, tehát a fekete az LCD-tévén inkább csak nagyon sötét szürke, ami a kontrasztosságot rontja valamelyest. A gyakorlat szerint a jó minőségű (nem a legolcsóbb) LCD-tévék képminősége több mint megfelelő a legtöbb helyzetben.

A teljes szűréshez kell a legnagyobb energia – amiből az következik, hogy az LCD akkor fogyasztja a legtöbbet, amikor az egész képernyő „fekete”. Szokták az LCD-s tévét LED-tévének is nevezni, mert ugye a háttérvilágítást LED-ek szolgáltatják, amelyek kevesebbet fogyasztanak és hosszabb élettartamúak, mint a fénycsövek, amelyeket kezdetban alkalmaztak a háttérvilágításhoz.

Az OLED képernyő minden egyes képpontja önálló fényforrás: három fénykibocsátó dióda: egy a vörös, egy a zöld, egy a kék színnek, és az erősségük szabályozásával állnak elő a színek. Amikor egyik sem ég, akkor valódi fekete szín áll elő. Valójában minden képpontnál van egy kis fehér LED is a fényerő növelésére: Ami a valódi fekete mellett az OLED tévék a legjobb LCD-énél is jobb kontrasztosságát adja – valamelyest megindokolva az azonos méret és kategória mellett (most még) 30-40 százalékkal magasabb árat.

Quantum Dot és Nano Cell

Az LCD-tévék LED-es háttérvilágításának az a hátránya, hogy a fehér LED nem olyan fehér, mint az emberi szemnek kedves napfény. Ezt próbálják korrigálni a rendkívül kreatívan, minden gyártónál és minden típusnál más elnevezést hordó képjavító eljárások. Sok egyéb, szellemes művelet mellett, amelyek közül csak az egyik a „felskálázás”: a kisebb „felbontású” filmet képpontonként és képkockánként átalakítja a tévé a saját, nagyobb – full HD, 3K, 4K stb. – képpontszámára.

A „Quantum Dot”és a „Nano Cell” ugyanis a meglevő képernyő-gyártási technológiába könnyen beilleszthető plusz rétegek, amelyek egy speciális, a fehér LED háttérvilágításra reagáló anyag segítségével természetesebbé teszik a fehér fényt, ami elég jól érzékelhetően javítja a színvisszaadást. A „cella” és „pont” szavak arra utalnak, hogy minden egyes képpontnál ott van ez a speciális anyagú bevonat, amely a háttérvilágítás nem teljesen természetes fényéhez hozzáad néhány árnyalatot, hogy jobban hasonlítson a napfényhez.

Az LCD-tévékben nincs minden képpont mögött egy fehér LED (mint az OLED-tévékben), amelynek erősségét az adott képpont erősségéhez lehetne szabályozni, és a fekete képpontok mögött ki teljesen lehetne kapcsolni. Egyelőre meg kell elégednünk a teljes képfelület mögötti 32, 64, 128 vagy több háttérvilágító LED-del, amelyek mindig az adott képterület átlagos fényességéhez illesztett erősséggel világítanak. Ez „local dimming”, szabadon: helyi fényszabályozás – a magasabb kategóriájú LCD-tévéktől kapjuk csak meg.

A helyi fényszabályozás (local dimming) még messze nem pixelszintű (Forrás: techhive.com)

Mennyire okos a tévé?

Ennél egyszerűbben nem tudjuk megfogalmazni: az okostévé egy (nagyon) nagyképernyős okostelefon SIM-kártya és érintőképernyő nélkül. Előbbi nem hiányzik, utóbbi nagyon, mondhatni fájóan: az okostévéhez adott távirányítón még a butatelefonokkal együtt elfelejtett betűs gombok sincsenek rajta – pedig az internetezéshez bizony kell a szövegbevitel. Az okostévéhez szinte nélkülözhetetlen a billentyűzet: 4-40 ezer forintba kerül (igényességtől függően) valamilyen vezeték nélküli és tapipaddal felszerelt példány (remélhetőleg az okostévé intelligenciája elegendő ahhoz, hogy kezeljen ilyesmit) – amelyre a keresletet a távol keleti kütyüipar évekkel ezelőtt már felfedezte. (Az okostelefonokhoz való bluetooth-os billentyűzet megteszi – ha az okostévében van Bluetooth is. Általában van.)

Egy drága és egy olcsó okostévé-billentyűzet

Ráadásul az okostévé nem is nagyon „erős” telefon: mostanában jelenik meg a 3 GB memória a drágább okostévékben – amikor a telefonokban már 6-nál tartanak. Hasonló a helyzet a processzorokkal: nem a legújabb, legerősebb chipek vannak a tévékben. Úgyhogy, ha már van egy „bika” telefon a zsebünkben, akkor a tévének elég csak a képernyőtükrözést tudnia… Ez az a trükk, hogy a telefon a wifin (Bluetooth-on) átlövi a képernyő pixeleit és a digitális hangot a tévének.

Vásárlási tanácsadó

A Quantom Dot és Nano Cell tévéknek láthatóan jobb a szín-visszaadása, mint a „sima”, LED-LCD-tévéknek. De ezt nem lehet megítélni a boltban látható bemutatófilmekről, amelyeket kifejezetten az eladáshoz optimalizáltak. Vigyünk magunkkal egy saját filmet egy USB-tárolón, és azzal hasonlítsuk össze a különböző készülékeket. (Minden okostévé tud lejátszani USB-ről.) Ha az adott boltban ezt nem engedik meg – akkor ott ne vásároljunk!

Próbáljunk ki „sima”, csak digitális képjavítókkal operáló tévéket is azonos méretben és képpontszámmal. Könnyen elképzelhető, hogy filmünk már egy ilyen tévén kis elegendően jó. Minek fizessünk súlyos tízezrekkel többet a kvantumpontért, nanocelláért? Ugyanez működhet az OLED és a fejlett LCD-között is, de itt a különbség már százezres…

Nem mondjuk, hogy az OLED nem nyújt többet: ugyanannyival jobb a szín-visszadása a fejlett CD-tévééknél, mint azoknak a „sima” LCD-knél. Lehet, hogy az OLED-del rászokunk a természetfilmekre, az utazós csatornákra, lehet, hogy eddig ismeretlen részleteket fedezünk fel a szuperhősös, komputergrafikás filmekben is. De az is lehet, hogy már a fejlett LCD is nyújt elegendő pluszt (méretet, képminőséget, színt) a jelenlegi, 10+ éves, lapostévénkhez képest.