akkumulátor-gyártás

2024-04-16

Magyarország az elektromos autókra tett, viszont most megtorpant az ágazat

Nagy Márton a német autóipar vezetőivel egyeztetett Berlinben, ahol kiemelték, hogy a protekcionizmus nem megoldás az európai gazdaság bajaira – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a magyar EU-elnökségre történő felkészülés jegyében Glenn Schmidttel, a BMW elnökhelyettesével; Brian Ramppal, az Audi globális kormányzati ügyekért felelős vezetőjével; Jörg Burzerrel, a…
2024-04-11

Lassul az elektromos autó eladás a világban – Mi lesz az akkumulátorgyárakkal?

Az elmúlt 30 év legnagyobb sikertörténete a járműipar, és a magyar gazdaságpolitika célja, hogy az ország 2030-ra a nyugati és a keleti járműipar kapcsolódási pontja legyen – erről Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára beszélt egy budapesti konferencián. Az első alkalommal megrendezett Budapest Automotive Summit elnevezésű rendezvényen az államtitkár elmondta, a globális elektromosautó…
2024-03-25

Megkezdte a dolgozók felvételét a kínai akkumulátorgyártó debreceni gyárába

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe – közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság az MTI-vel. Mint írták, a kínai vállalat elsődlegesen a logisztika, a raktározás, az építkezés és a termelés gépesítésének területére keres új dolgozókat, valamint pályakezdőket, a toborzás elősegítésére pedig Debrecenben és Budapesten létesített irodákat. A közleményben hangsúlyozzák,…
2024-02-12

Az USA-ban 35-50 százalékos támogatást adnak az akkumulátor-gyártáshoz

Az akkumulátorgyártásról, tudományos hátteréről, valamint környezeti terheléséről és biztonságos működtetéséről beszélgetett Áder János volt államfő Kun Róbert vegyésszel Kék bolygó című podcastjának legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is. Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy jelentős tudományos és gazdasági háttér van az akkumulátorfejlesztés mögött. Emlékeztetett arra,…