2022-12-21

A miniszterelnök bocsánatot kért a rabszolgatartásért, a parlament még gondolkodik

A Belgium gyarmati múltjával foglalkozó különbizottság több mint kétéves munkáját követően sem jutott megegyezésre a szövetségi parlament arról, hogy bocsánatot kérjenek-e a volt gyarmatoktól, a Kongói Demokratikus Köztársaságtól, Burunditól és Ruandától a kizsákmányoláson alapuló rendszer miatt – jelentette a The Brussels Times hírportál. A liberális belga pártok: a Nyitott Flamand Liberálisok és Demokraták (Open VLD), valamint a Reform Mozgalom (MR)…
2022-12-20

Az egyik legnagyobb rabszolgatartó nemzet miniszterelnöke most vállalja a felelősséget

Mark Rutte holland miniszterelnök a holland állam nevében bocsánatot kért országa rabszolgaságban játszott szerepéért és annak a rabszolgák leszármazottjaira gyakorolt hatásaiért. A kormányfő mintegy 20 perces ünnepélyes beszédet mondott a hágai nemzeti levéltárban, amelynek keretében “emberiesség elleni bűncselekményként” említette a rabszolgaságot, és hangsúlyozta, hogy a holland társadalomnak ennek fényében kell alakítania gondolkodásmódját…