2024-03-25

Hihetetlen mikre rá nem tudják venni az embereket a csalók – most filmelőzeteseket nézettek velük

Mintegy 4000 károsulttal járó, csaknem 1,4 milliárd forintos pénzmosás felelőseit fogták el öt vármegye 11 helyszínén – közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. Azt írták, március 19-én hajnalban Pest, Heves, Komárom-Esztergom és Veszprém vármegyében 40 nyomozó részvételével 11 embert fogtak el. Hozzátették: négyük letartóztatását a bíróság elrendelte, heten szabadlábon védekeznek. A tájékoztatás szerint a bűnözői kör 2022 októbere…
2024-02-27

Azt ígérte eltüntetik a 129 milliós adósságot hatmillióért, mert nagy halakat ismernek

Egy hatvani férfi és társa úgy csalt ki pénzt egy vállalkozótól, hogy azt ígérte, hatmillió forintért – befolyásos ismerőseik közbenjárásával – eltüntetnek egy 129 milliós adósságot  – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n. Azt írták, az ügyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján folytatnak büntetőeljárást. A tájékoztatás szerint “nagy halakként” emlegette nemlétező ismerőseit az…
2024-02-12

Ingatlancsalással kezdték, aztán megölték egy társukat

Emberöléssel és ingatlancsalással vádolnak egy 21 gyanúsítottból álló elkövetői csoportot. Az egyik közreműködőt bűntársai meggyilkolták, ezen kívül másfél milliárd forint értékben követtek el a csoport tagjai ingatlancsalást – a nyomozás jelenlegi állásáról a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon tartottak hétfőn sajtótájékoztatót. Suszter Tamás, a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese elmondta,…
2024-02-08

Könyvelőt is elítélnek, pedig csak azt csinálta, amit kért tőle a cégvezető

Csaknem 550 millió forintos költségvetési csalás üzletszerű elkövetése miatt nyújtottak be vádemelési javaslatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy budapesti cégvezető és könyvelője ellen. Az ügyben több mint negyvenezer számlát, több száz bűnjelet elemeztek a nyomozók – írta a NAV az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az ismertetés szerint egy budapesti férfi két cég ügyvezetését látta el, tevékenységeiről számlákat állított ki mintegy…