2024-02-16

Balog Zoltán lemondott zsinati lelkészi elnöki tisztségéről

Balog Zoltán református püspök pénteken lemondott a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöki tisztségéről. Balog Zoltán a pénteki zsinati értekezleten jelentette be lemondását, beszédét a reformatus.hu oldalon tette közzé az egyház. A református püspök úgy fogalmazott, az egyházért mond le, hogy ne bánthassák tovább az ártatlanokat, hogy ne fordíthassák szembe még inkább azokat, akik a Magyar Református Egyházban összetartoznak Isten szeretetében.…
2023-05-28

Pünkösd – A Szentlélek eljövetelét ünneplik ma a keresztények

A Szentlélek eljövetelét ünneplik ma a keresztények. A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd – a húsvét és a karácsony mellett – a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered. Pünkösdkor három fontos eseményt ünnepelnek a keresztények: a Szentlélek eljövetelét, amit Jézus búcsúbeszédében megígért, az egyház alapítását és az “egész világra kiterjedő missziós munka” kezdetét. A Szentlélek kiáradásának…
2023-04-30

Megtelt a Kossuth Lajos tér

Megtelt a Kossuth Lajos tér Ferenc pápa vasárnap délelőtt tartott szentmiséje előtt. A katolikus egyházfő nyitott fehér autóban érkezett kilenc óra körül a térre, mögötte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek volt látható – jelentették a helyszínről. A pápát üdvrivalgással fogadták a hívek. A lassan gördülő kocsiba menet közben odanyújtottak hozzá egy kisgyereket, akinek megsimogatta a fejét. Többen a tömegben magyar, illetve vatikáni zászlót lengettek.…
2022-12-12

Kiss Mihály szalézi szerzetes zsidó kisgyermekeket bújtatott, saját életét is kockáztatva

Posztumusz Világ Igaza kitüntetést kapott Kiss Mihály szalézi szerzetes, aki a vészkorszak idején zsidó fiatalokat bújtatott a rend óbudai házában. Az elismerést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete adta át Andrásfalvy János tartományfőnöknek csütörtökön Budapesten. Semjén Zsolt köszöntjében kiemelte: a holokauszt nem csupán a féktelen gonoszságot mutatta meg a maga pőre valóságában, hanem az emberi…