2024-04-12

Megérkezett Magyarországra az első magyar KC-390 katonai szállítórepülőgép

Megérkezett Magyarországra az első magyar KC-390 katonai szállítórepülőgép – jelentette be Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára pénteken Kecskeméten. A politikus a kecskeméti repülőbázison tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a Magyar Honvédség az átalakulások és a technikai megújulások időszakát éli. Hozzátette: a haderőfejlesztési programnak köszönhetően…
2024-03-22

EU-csúcs: fegyverkezünk

“Növelnünk kell védelmi felkészültségünket és háborús alapra kell helyeznünk a gazdaságokat, hogy megfeleljünk a fenyegetések jelentette kihívásoknak” – jelentette ki Charles Michel, az uniós tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke Brüsszelben. Charles Michel a kétnapos uniós csúcstalálkozó első munkanapját követően tartott sajtótájékoztatón kijelentette: az Európai Unió céljai között szerepel Ukrajna folytatódó és azonnali…
2024-03-21

“Szükségünk van a hazájukat szerető, azért áldozatot is hozó fiatalokra”

Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkár a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) együttműködési megállapodásának aláírásán Budapesten. Az államtitkár azt mondta: a “veszélyek korát éljük”, ez pedig ráirányította…
2024-01-22

Nagyon sokan jelentkeztek az önkéntes honvédelmi felkészítésre

Elindul az önkéntes alapú honvédelmi felkészítés tisztviselők számára – jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán közzétett videóban. Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: az elmúlt időszak vészhelyzeteiben tapasztalták, hogy a védelmi képességek és feladatok sikeres végrehajtása nem csak a katonákon múlik, ezért úgy döntöttek, hogy az államigazgatás különböző területein dolgozó tisztviselőknek felajánlják, hogy ha szeretnének, vegyenek…